Úgy néz ki, a Nissannál lassan vége az évtizedes kétéltű-fixációnak, amelynek lassan a Leaf volt az utolsó hírmondója. Ebből az előzetes fotóból legalábbis erre lehet következtetni: a villanyautó következő generációjának fényszóját éles vonalak határolják. Ez persze messze nem a legfontosabb újdonság: a nagyobb akkumulátor és hatékonyabb hajtásrendszer várhatóan a következő modell használhatóságát is nagyban befolyásolja majd.
A Leaf 2010 vége óta van piacon, és nem túlzás azt állítani, hogy az első tisztán elektromos autó, amelyből nagyobb mennyiséget tudtak eladni. Eddig több mint 260 ezer példány kelt el, annak ellenére, hogy a típus hatótávja még messze nem az igazi: a legkorábbi változatok 117, a legújabbak 172 km-t tehetnek meg (az EPA szabvány szerint mérve) egy töltéssel. A használható méret és a kifizethető ár azonban így is vonzóvá tette a típust, különösen azokon a piacokon, ahol a villanyautó-vásárlásokhoz nagyobb összeggel járul hozzá az állam
A második generáció a hírek szerint sokkal nagyobb hatótávú lesz – 24 és 30 kWh-s akkumulátorok helyett 40 és 60 kWh-s változatokat terveznek – a nagyobbal elvben 340 km-es hatótáv is elérhető lehet, ami jelentősen növelheti a Leaf versenyképességét, az olyan ellenfelekkel szemben is, mint a Chevrolet Bolt/Opel Ampera-e, amely 380 km feletti hatótávolságot ígér.
Valószínű, hogy az új Leafet már az idei Frankfurti Autószalonon bemutatják, bár az alapján, hogy már most megmutatták egy apró részletét, valószínűnek tartjuk, hogy a nyár folyamán lesz még néhány előzetes, amellyel felkelthetik a közönség figyelmét még a premier előtt.