Már a Lotus is Kínában készülhet

2017.06.25. 10:32

Kínában készülhetnek a jövő Lotusai - az új többségi tulajdonos legalábbis ezt tervezi. Mint ismert, a Geely egy hónappal ezelőtt vásárolt 51 százalékos részesedést a brit márkában (az anyavállalat Protonban pedig 49 százalékot), a héten pedig véglegesítették is az üzletet.

img-1747144429-1495653530671

A Geely első embere, Li Sufu elmondta, szeretné hazájába vinni a gyártást. Ez persze sokakban rögtön aggodalmat váltott ki, féltik a Lotus hagyományait, és nem biztosak benne, hogy a tulajdonosváltás egy költözéssel megfejelve pozitív hatással lesz majd a márka jövőjére.

Ugyanakkor azt is érdemes szem előtt tartani, hogy egy ideje már a Volvo is a Geelyhez tartozik, a svédek pedig kellő szabadságot kaptak az új modellek tervezéséhez. Az új Volvók ráadásul eléggé be is találtak, és sem a formát, sem a minőséget tekintve nem lehet negatív hatásokról beszélni a kínai hatalomátvétel óta.

Li azt is hozzátette, hogy két ilyen, Ázsiában is jól csengő márkanévvel, mint a Proton és a Lotus, a Geely tovább növekedhet, és igazán meghatározó szereplője lehet a kontinens piacának. Céljuk, hogy 2020-ra összesen évi hárommillió autót tudjanak értékesíteni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.