Honda-újdonságok Frankfurtban, 2017.

Már írtunk róla, hiszen Assur már napokkal ezelőtt felfedte a hírrovatban, hogy a Honda Urban EV Conceptje egy Jazznél nagyjából tíz centivel rövidebb, annál szélesebb és laposabb, elektromos hajtású frankfurti tanulmányautó, amiről Hacsigo Takahiro, a Honda elnöke azt állította – nem csupán ígéret, de 2019-re gyártani is fogják.

Én láttam élőben. Ömlött rá a nyálam. Remegtek a térdeim. Alig tudtam róla éles képet készíteni, mert a kezem is reszketett, és ha a Fujimban nem lett volna képstabilizátor, sose tudom megmutatni senkinek ezeket a fotókat. Ez az autó a maga valójában, nem stúdiófotóról nézve, hanem megkopogtathatóan, megszaglászhatóan, a szpotlámpák gyilkosan szúrós fényében valami csoda. Olyan béke, derű, nyugalom és barátságosság sugárzik róla és belőle, amilyet nagyon rég láttunk négykerekű járműtől. Mert a XXI. század négykerekű járművei tele vannak trükkös gyűrődésekkel, kacskaringós led-lámpákkal, ilyen diffúzorral, olyan küszöbbetéttel, mindnek emelkedik az övvonala, s nem maradhat el a krómozott műanyagok ijesztő piercing-kavalkádja se.

Ez itt egyszerű, szinte csak egy doboz. Sima oldalak, sima tető, primkó kerekek, nagy ablakok. Francia konyha az olasz ellenében – itt nagyon kevés, de nagyon minőségi az alapanyag. Mindenki a Golf 1-es GTI-t látja bele, ami csak azt mutatja, hogy mindenki elfelejtette, hogy a Golf 1 előtt létezett már Civic 1 is, és ez annak a stilizált reinkarnációja (nézzék a maszk formáját!), ha pedig nagyon muszáj európai hatást belelátni, akkor az a Totalcar megboldogult Peugeot 205-ösének az ablakvonalát sejtheti meg rajta.

Nem vitás, hogy egy autó, amely ennyire harmonikus, és amelyik ennyire merészen fittyet hány a trendekre, nagy port kavarna. Hogy özönlenének-e rá a vevők, vagy halkan elszálló légyfing lenne az autógyártás mind nyúlósabb történelmében, az attól függene, mennyire sikerülne a megfelelő belépési pontokon divatot csinálni mögé. De benne van a potenciál.

Sajnos sosem lesz belőle autó. EZ az autó legalábbis nem születik meg. Nem születHET meg.

Ilyen lapos motorházfedélhez nagyon nagy pirotechnika kell, hogy teljesíteni tudja a gyalogosvédelmi normákat. Ilyen vékony tetőoszlopokkal, ekkora relatív ablakfelülettel lehetetlen lesz teljesíteni az ütközési kísérleteket. Ha ennyi fát tesznek az utasterébe dekorációnak, ha ilyen gusztusosan telibe kárpitozzák belül, rettentő drága lesz, hiszen még a tojáshéj-belsejű villanyautók sem mondhatók olcsónak. Ekkora kijelzőt pedig – amellett, hogy szintén rémesen sokba kerülne – nem használhatnak, mert nincs értelme. Jól néz ki, ha van rajta éppen egy felhőkarcoló-negyedről készített, erősen kékített fotó, de tegyél rá műszereket – és ne feledd, a villanyautónak nem kell fordulatszámmérő, vízhőmérő, olajnyomásmérő, elég neki egy sebességmérő és egy töltöttségjelző, no meg persze jöhet egy kis navi és mondjuk, megtakarítás-diagramok -, máris marad egy csomó kihasználatlan helyed. Ennyi kijelzés egyszerűen nem kell. Még. Persze az utókor lehet, hogy kitalálja, mégis mit lehet oda tenni.

Meg hogy köszönget, kiírogat mindenféle üzeneteket az orrán meg a farán. Minek? Rohan a világ, ha nem nyitott kipufogós Ferrarival bőgetsz, rád se köpnek. A múltkor egy hat méter hosszú, 1926-os, nyitott, babakék Rolls-Royce Phantom 1-gyel rohadtam le a Határ út mellett, nem volt mit tenni, vártunk benne türelmesen, hogy jöjjön a segítség, néztem az arra autózók arcát – kettőből egy, ha felnézett a két és féltonnás, acélba, bőrbe, fába, bronzba és nikkelbe öntött időutazásra. Pedig az akkora volt, hogy elborította a tájat... Mit akarsz egy apró, fehér kocsival, aminek még motorhangja sincs? Hogy leguggoljanak olvasgatni a hűtőmaszkodat? Irracionális. Ja meg a kerekek: ki hallott már arról, hogy egy súlyosan kicsi közeg- és gördülési ellenállásra optimalizált villanyautón DTM-papucsok figyeljenek?

Oké, ha Takahiro azt mondja, lesz, legyen neki igaza. Megcsinálják. Csak az nem ez az autó lesz. Vastagabb lesz minden tetőoszlopa, egyben kisebbek az ablakai. Nem tengernyi szövet belseje lesz, hanem tengernyi plasztik. Kap majd kicsi lcd-ket, esetleg kettőt-hármat az egyetlen óriási helyett, de az ajtókról biztosan eltűnik, ami ott van kettő. Kerek lesz a kormánya. Használhatóbb lesz két külön első üléssel, így hát használhatóbbá is teszik. Megdöntik a motorházfedelét. Eltüntetik a drága kijelzőket az orráról és a faráról. Kisebb kerekeket tesznek rá és elemelik a gumikról a kasznit, mert rugózni is kell. S mihelyt feldereng a körvonalakból a mai autókhoz hasonló sziluett, a szemeknek azonnal hiányozni kezd majd a megszokott díszítés-arzenál. Tehát tesznek rá ezt-azt.

Annyira félek, hogy emiatt nem csinálják meg. Annál meg csak attól félek jobban, hogy megcsinálják, és hozzáalakítják a szabályokhoz. Ott fog összeroppanni a kezükben ez a gyönyörű ékszer, és semmit nem tudnak majd tenni. Á, kár volt megmutatni, még nagyobb kár volt azt állítani, hogy lesz ilyen.

Mindegy, volt más érdekesség is Hondáéknál. Például, hogy a CR-V-ből mostantól készül hibrid is. Nem csak olyan himi-humi, kellemetlenül, bután és ügyetlenül működő tákolt, váltós hibrid, mint az Insight volt, hanem igazi, nyomom a gázt-megy az autó-jellegű, sima futású, brutáltakarékos Toyota-stílusú változat.

Bizony, ott volt a hajtáslánc felszabdalva, benne egy benzinmotor, egy közvetlenül bekötött villanymotor, egy másik villanymotor pedig valami nagy gépészetbe volt belerögzítve. Tehát nem is működhet máshogy, mint a Toyotáé. És valljuk be – úgy lesz a legjobb.