Új formai irány a Mazdánál – Tokiói Autószalon, 2017.

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a Mazda egymagában többet tett az autó-formatervezés megújításáért az elmúlt tíz évben, mint az összes többi cég. RX-8, Mazda 6 3. generáció, Mazda 3 3. generáció, Mazda CX-3, CX-5, MX-5 és sorolhatnám – a Kodo-formanyelv mentén készült autók rendkívül erős design-elemek az utcán.

Ám amikor egy márka teljes palettája egy nagyon markáns irányzat mentén megújul, a következő generációk bajban vannak. A közönség megszokja, hogy a gyártó minden modellje intenzíven újulgat, ezért ha az újabb szériák már nem tudnak valami jelentős előrelépést mutatni, hamar rámondják – na lám, eddig tartott a szél a vitorlában. Ha pedig mindemellé adott gyártó nem tud igazi forradalmat felmutatni a belső formaterv vonalán, a rosszindulatú népi megfigyelésre rámondhatjuk – van igazságtartalma. A Mazdáról beszélünk, ugye.

Ha minden igaz, a hirosimai cég újra a címlapok lieblingje lesz. Maeda Ikuo, a Mazda zseniális vezető formatervezője ugyanis rajta tartja az ütőerét a világ véleményén (vagy hogyan is), és csapatával újragondoltatta a teljes design-irányvonalat. Az újragondolás szondáztatására szolgált a 2016-os genfi szalonon megszellőztetett, kétüléses RX-Vision tanulmány, amely olyan csodásra sikerült, hogy az átlóban majdnem szomszédos Ferrari stand is kissé elnéptelenedett miatta, most pedig egy megvalósuláshoz sokkal közelebbi, szintén kupéforma, de négyajtós kocsit lepleztek le a Tokiói Autószalon megelőző, újdonságspoilerező rendezvényen.

A Mazda Coupe Vision szakít a Kodo töréseivel, éleivel, és elmegy egy nagyonjapán-irányba. Maeda az avató ünnepségen hosszan magyarázott arról, hogy a japán művészet évszázadok, sőt évezredek óta a minimalizmust, a kevés vonallal sokat elmondani akarást helyezte előtérbe, de a modernizálódás olyan káoszt, harmóniahiányt és érzékszervi túlcsordulást teremtett a japán mindennapok világában, a városképben, tárgyi kultúrában, öltözködésben, hogy lényegében a társadalom elvesztette a gyökereit. S mivel Maeda szerint az autó rendkívül szerves része az életünknek, a vágyainknak, a városképünknek, ezért legalább azzal érdemes lenne visszatérni a japán hagyományokhoz.

Hasonló dumát hallottunk már akkor, amikor a Lexus formavilága megújult, és az első szériás (egyébként szerintem minimalista, harmonikus és rettentő szép) IS200-asból állítólag sokkal japánosabb IS250-es lett, a második széria. A csorgó krómok, függőleges vonalak és céltalan törések káosza azóta is meghatározza a márka autóinak formatervét, s az ember a Mazda 6 megjelenésekor óhatatlanul arra gondolt: ha már a Lexus Japán prémiummárkája, miért nem ők indultak el ezen a sokkal látványosabb, egyedibb és kellemesebb úton. (Mert Maeda, ez a zseni, épp a Mazdánál volt...)

A Vision Coupe most megint egy lépéssel előbbre teszi a répát a többieknek. Még japánabb, még szebb mindannál, ami volt. A kocsi oldala sima, a Kodo-féle izgalmas hatást nem törésekkel és bezárt lemezfelületekkel, hanem finom hajlításokkal, rafinált konvex-konkáv átmenetekkel, díszítetlenséggel és a karosszéria látványos részei között jó ütemben tálalt formatervi szünetekkel éri el – olyan tehát, mint egy japán kert, amely kis helyen ugyan, de mégis a terekkel zsonglőrködik.

Kevés a részlet, de az mind aprólékosan, szinte szoborszerűen kidolgozott. Különös gondot fordítottak az arányokra is: a Coupe Vision orra hosszú, túlnyúlásai szerények, utasterének púpja határozott, de kicsike, kerekei hatalmasak. Bár nem mondták, de tudni lehet, hogy ez az autó nagyjából a következő Mazda 6-ost szellőzteti meg a publikum számára, bár közel sem tekinthető véglegesnek.

Hogy is lehetne az, hiszen a törésteszteken soha nem menne át egy olyan, lényegében sípcsont-vágóként működő él, amilyen itt a maszk fölött van, a hatalmas kerekeknek nincs igazán hova berugózniuk a karosszériába, a hosszú motorházfedél teljesen felesleges a mai, downsizingon átesett motorok mellett, még akkor is, ha a Coupe Vision (alias Mazda 6) történetesen hosszában hordja majd a blokkját és hátsókerekes lesz. Ilyen lehetőségre azonban még spekulációk sincsenek. Ugyanígy gyanús az ajtók aránya is: az elsők túl hosszúak, a hátsók túl rövidek, nem igazán látom, hogyan lehet majd egy ilyen kocsi hátsó sorába beszállni. Maradjunk annyiban: ha ennek a 85 százalékát viszontlátjuk majd a végleges terméken, a fenekünket a földhöz verhetjük.

Bele is láttunk az utastérbe, bár az autótest annyira szoborstádiumban van, hogy folyamatosan őrök vigyázták, nehogy akár ujjlenyomatos legyen, mert még azokat is pokoli nehéz letakarítani róla. Ami látszik: hagyományos sebességmérő, fordulatszámmérő, olaj- és vízhőmérséklet-mérő és benzinszint-jelző van benne, tehát még szó sincs hibrid, pláne elektromos hajtásról.

Az a belső viszont egészen csodás: ha valamikor, hát a japánok most tanultak meg egyedi utasteret tervezni. A középkonzol a váltó előválasztó karja környékén progresszívan bekanyarodik, s a hosszanti krómdíszítése vízszintesből szinte függőlegesbe tekeredik át. A trükk: bár a szinte primitívségig letisztult (de csodásan szép) műszerfal alsó, vízszintes krómcsíkjához majdnem hozzáér, ott egy hézaggal inkább eltűnik a lábtérben. Feszültség, izgalom, letisztultság és hibátlan arányérzék – ez a szakma legjobb belsői között lesz.

Hogy mikor jön az új 6-os? Látják, ez még óriási kérdés, de egy, legkésőbb másfél éven belül illene itt lennie. Rágjuk körmeinket addig is.