A Model 3-ból annak idején az első hetekben több mint 400 ezer példányra jött rendelés. A Semi nevű nyergesvontató esetében messze nem ekkora az érdeklődés – természetesen a magasabb ár az elsődleges szempont – viszont olyan cégek vannak az első vevőjelöltek között, amelyek később akár ezerszámra is rendszeresíthetik a Tesla áruszállítóját.
A legnagyobb érdeklődő a Wal-Mart, Észak-Amerika legnagyobb áruházlánca, amely egyértelműen tesztelési célzattal rendelt tizenöt Semit, ötöt az Egyesült Államok-beli, és tízet a kanadai részlege számára. „Úgy gondoljuk, sokat tanulhatunk arról, hogy hogyan működhet együtt ez az új technológia a meglevő beszállítói hálózatunkkal, és hogy segít minket olyan fenntarthatósági céljaink elérésében, mint a károsanyag-kibocsátás csökkentése.” - mondta a Wal-Mart szóvivője.
Rendelt ezen felül több nagy fuvarozó cég – a közös pont ezekben a megrendelésekben, hogy bár egyenként több száz kamiont üzemeltető vállalatokról van szó, általában négy-öt tesztpéldányt foglalóztak le, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy kiderítsék, a Semi hogy használható a mindennapokban, és mi igaz mindabból, amit a gyártó állít. A 800 kilométeres hatótáv teljes terheléssel és a gyorstölthetőség igazán jól hangzik, de a haszonjármű-piacnak nem elegendő néhány szép ígéret. Nagy megrendelésekre a Tesla itt tényleg csak azután számíthat, ha a Semi néhány nagyobb felhasználó flottájában is beválik, és beigazolódik, hogy a jelenleg használt dízel-kamionokhoz képest markáns előnyei vannak.
A rendelésekben emellett az is szerepet játszik, hogy a Wal-Marthoz hasonló ismert cégek számára reklámnak sem utolsó, ha támogatnak egy környezetbarát kezdeményezést, amilyen a Tesla Semi. Az óvatos rendelések egyben azt is jelentik, hogy ha 2019-ben el is kezdődik a gyártás, a Semi iránti érdeklődés növekedése csak hónapokkal vagy évekkel később várható, miután a tesztelésre vásárolt példányokkal megszerezték az első üzemeltetési tapasztalatokat.