Keveset futott LaFerrari-motort valaki?

2017.12.31. 15:53

Érdekes hirdetés bukkant fel az eBay-en: egy használt, de nagyon keveset futott LaFerrari-motort tenne pénzzé valaki. A fioranosportscar nevet használó amerikai felhasználó 2004 óta tag az oldalon, száz százalékban pozitív értékelésekkel, így minden bizonnyal nem kamu a hirdetése, amelyben 285 ezer dollárt kér az olasz sportkocsi motorjáért.

Ritka alkalom ez, hiszen mindössze 710 ilyen motort készített a Ferrari: ötszázat LaFerrariba, 210-et pedig LaFerrari Apertába. Egy 6,3 literes V12-es szívómotorról van szó, amely önmagában 800 lóerős teljesítmény leadására képes – igaz, a hibrid szupersportautóban 163 lóerőnyi villannyal is megtámogatják.

A hirdetés szerint mindössze húsz mérföldet, azaz harminckét kilométert futott. Nem tudni, hová lett a körülötte lévő autó – talán sok-sok más szupersportautó sorsára jutott, és alaposan lezúzták. A tizenkét hengeres állapotáról sem tudunk meg sokat, a leírásban a futásteljesítményen kívül semmi nem szerepel, és a három fotó is elég gyenge minőségű. Mindenesetre igen alkalmi a vétel, komplett LaFerrarival együtt 400 millió forintnyi összegért kínálták újkorában, ahhoz képest ez a 70 millió aprópénz a motorért.

Persze kérdés, kinek érhet meg ennyit, nyilvánvalóan nem csapatós Ladába kerül majd, de talán még csak nem is driftes E30-ba. Aki viszont sokallná érte ezt az összeget, találhat a hirdető termékei között Ferrari 458 Specialéból származó motort is, mindössze 55 ezer dolláros (14 millió forintos) villámáron.

Az oldalról ajánljuk

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Egy exeddel találkozni mindig nehéz
  • Technika

Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.

Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.

március 22., 06:03
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
  • Égéstér

Laikus sztárvendég az Égéstérben!

Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.

március 21., 15:58
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
  • Tesztek

Kamasuka még mindig őrzi a kincset

Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.

március 21., 15:57
Ez nem utcai autó, gyerekek...
  • Belsőség

Ez nem utcai autó, gyerekek...

Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.

március 21., 17:27
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
  • Hírek

Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint

A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.

6 órája
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
  • Hírek

Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg

2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.

március 21., 14:31
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
  • Hírek

Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán

A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.

március 21., 13:39
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
  • Hírek

Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt

Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.

március 21., 12:32
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
  • Hírek

Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója

Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.

március 21., 11:51
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Audi RS3 FL
  • Hírek

Audi RS3 FL

március 21., 14:43
Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.
  • Tesztek

Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.

március 21., 13:01
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25