Itt a hazai árlista, olcsó marad a Duster

2018.01.23. 14:20

A Dacia tavaly év végén tartotta meg  az új Duster nemzetközi bemutatóját . Mi is vezettük a román márka itthon is népszerű SUV-ját, amely nemcsak jobban néz ki, mint elődje, hanem egészen élhető is, nagyjából mindent tud, amit egy olcsó hobbiterepjárótól elvárhatunk. Akkor azonban még csak a hárommillió forintos alapár volt ismert, publikus hazai árlistája nem volt. Egészen mostanáig.

 

A bemutatón elhangzott, hogy nem lesznek nagy különbségek a kifutó modellhez képest, amelyből a szinte minden lehetséges extrával megpakolt, automata dízelt is megkaptuk 5,3 millióért. Ezt az ígéretet tartották is, hiszen az 1,6-os benzinesből a csúcsot jelentő Prestige felszereltséget is kicsivel négymillió alatt mérik, míg a gyengébbik 1,5-ös dCi 3,8-nál kezdődik. Érdemes odafigyelni arra, hogy manuális klímát csak Essential-szinttől lehet rendelni, ha pedig automatát akarunk, azt Comforttól kaphatunk.

Az automata váltó csak az erősebb, 109 lovas dízelhez kérhető, ráadásul csak Prestige szinten, ezzel ez a legdrágább kétkerékhajtású Duster 5,15 millióért. Összkerekes dízelt kézi váltóval, ugyancsak Prestige felszereltséggel 5,2-ért adnak. Ezen még metálfénnyel, automata klímával, kulcs nélküli nyitás-zárással, valamint körbekamerázással pöckölgethetünk felfelé. Összességében viszont elmondható, hogy 3,5 millió alatt már egészen tisztességesen felextrázott szívó benzinest kaphatunk.

Motor    Access Essential Comfort Prestige
1,6 SCe, 114 LE 4x2 2 999 000 3 299 000 3 649 000 3 949 000
1,2 TCe, 125 LE - - - 4 449 000
1,5 dCi, 90 LE - 3 799 000 - -
1,5 dCi, 109 LE - - 4 349 000 4 649 000
1,5 dCi, 109 LE, EDC - - - 5 149 000
1,6 SCe, 114 LE 4x4 - - 4 199 000 4 499 000
1,2 TCe, 125 LE - - - 4 999 000
1,5 dCi, 109 LE - 4 549 000 4 899 000 5 199 000

A nagy konkurens Suzuki Vitara alapára 4,6 millió forint, de ha a hahun nézzük a szalonautókat, 3,8 millió körül találhatjuk az első GL-felszereltségű példányokat, 1,6-os benzinmotorral, klímával. Ha viszont a Suzukinál kezdünk el bátran extrázgatni, a hétmilliót is megközelíthetjük.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.