Újabb lépést tett a sorozatgyártás felé a Nikola

2018.02.03. 16:20

Hamarosan megkezdődhet a Nikola Motor Company gyárának építése. Az alternatív hajtású nyergesvontatón dolgozó cég nemrég  mozgásban mutatta meg  első modelljét, a Nikola One-t, most pedig bejelentették: kiválasztották a gyártás helyszínét.

66eaf171373cf6bf1f3e6060dfd9bac9

 

A közlemény szerint az arizonai Buckeye-re esett a választás. Úgy vélik ugyanis, hogy ott a leginkább megfelelő számukra az infrastruktúra: magas a műszaki oktatás színvonala, van szakképzett munkaerő, és a földrajzi elhelyezkedés is ideális számukra. Könnyen el tudják majd érni a One nyergesvontató és a jövőbeli további modellek főbb piacait.

Mintegy két négyzetkilométeres létesítményt terveznek, amelyben a gyártás már 2020-ban beindulhat. Addig egyébként néhány előszériás One-t már összeraknak, legutóbbi ígéreteik szerint ugyanis jövőre már az ügyfeleiknek is adnának párat, hogy valós körülmények között folyhasson a tesztüzem. Ennek tapasztalatait pedig a végleges, sorozatgyártású változat kialakításához is felhasználhatják.

A Nikola One különlegessége, hogy egyfajta hibrid hajtásláncot használ. Hat villanymotor hajtja, ezer lóerős rendszerteljesítmény leadására képes. Emellett pedig hidrogénnel táplált üzemanyagcellás rendszer tölti a 320 kWh-s akkucsomagot. A hatótávot 1200-1600 kilométeresre ígérik.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.