A német kormány megakadályozná a dízelek kitiltását

2018.02.28. 16:10

Néhány nappal ezelőttig utópiának tűnt, hogy a német közigazgatási bíróság lehetővé tenné a német városok önkormányzatainak, hogy kitiltsák az Euro 6 környezetvédelmi normánál alacsonyabb besorolású, tehát gyakorlatilag a három évnél idősebb, dízelmotorral szerelt autókat. Mint arról egyre többen tudnak, a dízelekkel kapcsolatos legnagyobb probléma, hogy jelentős mennyiségű nitrogénoxidot bocsátanak a levegőbe, amely közvetlen összefüggésben áll bizonyos légúti megbetegedések, így a tüdőrák kialakulásában is. Bár múlt héten elhalasztották a döntést, tegnap óta tudjuk, hogy átment a jogszabálymódosítás. Most itt az újabb fordulat.

vbe

Miután a Lipcsében működő bíróság múlt hétről e hét keddjére halasztotta döntését, tegnap végül meglépték azt, amire én biztosan nem számítottam: a német városok önkormányzata elvileg szabadon dönthet úgy, hogy részben vagy egészben, legalább időszakosan megtiltja a dízel autók zömének közlekedését a városok útjain, vagy egyes városrészekben. Elnézést a sokszorosan összetett mondatért, de fontos, hogy árnyaltan lássák a képet. 

Elvileg megtörténhet, hogy hamarosan gyakorlatilag nem lehet majd bemenni a német városokba az Euro 5 vagy annál alacsonyabb besorolású dízelekkel, de gyakorlatilag ilyen veszély nem fenyeget. A tegnapi döntés után a német kormány tartott sajtótájékoztatót, melyen Barbara Hendricks környezetvédelmi miniszter kijelentette, hogy a kormány célja megakadályozni a dízelek kitiltását a városokból, mert ahogy a miniszter fogalmazott, más módot kell találni a légszennyezettség mértékének csökkentésére. 

A Hendricks nem tartja jó megoldásnak, hogy az autógyártók semmilyen terhet nem vállalnak ebben az ügyben, Christian Schmidt közlekedési miniszter pedig úgy fogalmazott:

a kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a döntés ne korlátozza a német polgárok szabad helyváltoztatáshoz való jogát.

Az Euro 4-es vagy annál alacsonyabb besorolású autókat jövő januártól tilthatják ki Stuttgartból, az Euro 5-ös vagy ennél alacsonyabb autókra vonatkozó korlátozást viszont biztosan nem vezetik be a városban 2019 szeptembere előtt. 

Németországban összesen 15 millió dízel autó szerepel a nyilvántartásban, melyek közül csupán 2,7 millió teljesíti az Euro 6 normát és becslések szerint mintegy 2,7 milliárd euróba kerülne a gyáraknak a régebbi dízel autók továbbfejlesztésre annak érdekében, hogy teljesítsék az aktuális környezetvédelmi normát.