Így működik az Audi virtuális visszapillantója

2018.07.10. 16:43

Az Audi tisztán elektromos új modelljén mutatja be a digitális visszapillantót. Ezzel az E-Tron nevű szabadidő autó lesz az első sorozatgyártott típus a világon, ami kamerákkal segíti a sofőrt. A megoldás lényege, hogy a hagyományos tükrök helyén, azoknál sokkal kisebb tartókban egy-egy kamerát helyeznek el. A kamerák képét pedig valós időben az ajtókba épített érintő kijelzőkön követhetjük.

Hasonló megoldásokról már évek óta hallani, de a szabályok nem tették lehetővé mostanáig a kamera alapú rendszerek elterjedését. Az Audi célja, hogy a tükör elhagyásával csökkentse az autó homlokfelületét és így javítsa a légellenállást, ami végső soron a hatótáv növekedését jelenti. A gyakorlati előnyén felül feltehetően marketing fogásnak sem utolsó a futurisztikus visszapillantó.

Mindenesetre az új megoldás felvet néhány kérdést. Például az autó leállítása után is elérhető marad-e a kijelzők képe, vagy vakon lehet csak kiszállni. Vagy esős időben vajon mennyire marad tiszta a kamera lencséje. Vélhetően az Audi körültekintően járt el a fejlesztés során, és megvannak a válaszai. Úgy tűnik kezdhetünk megbarátkozni a digitális visszapillantó képével.