Egy dícséret és egy tockos a Volkswagennek

2018.07.18. 10:00

Nem biztosít kellő garanciát a Volkswagen az európai vásárlóinak arra az esetre, ha a 2015-ben kirobbant dízelbotrány után ingyenes szoftverfrissítésre és egyéb szükséges átalakításokra visszavitt autójuk műszaki paraméterei romlanak a módosításokat követően. Ezt állapította meg egyebek mellett az Európai Bizottság témával foglalkozó biztosa a céggel történt egyeztetéseket követően.

Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos ugyanakkor elismerte, hogy a VW előremutató lépéseket tett a fogyasztói tájékoztatás javítására és a bizalom erősítésére. 

A Volkswagen nevéhez köthető botrány azután robbant ki, hogy kiderült, a cég éveken át olyan szoftverrel látta el egyes dízelmotoros modelljeinek motorvezérlését, amellyel az autón álló helyzetében végzett környezetvédelmi vizsgálatok esetén az előírásoknak megfelelő emissziós értékeket produkál, míg menet közben ezeket lényegesen meghaladja a kibocsátott mérges gázok koncentrációja. 

A konszern összesen 8,5 millió autót hívott vissza az EU-ban és 11 milliót világszerte. A bizottság azt javasolja, hogy ha egy érintett autó tulajdonosa bármilyen romlást érzékel a javítást követően, akkor először kérjen segítséget a helyi márkakereskedőtől, és amennyiben nem oldódik meg a probléma, keresse fel a Volkswagan-visszahívással kapcsolatos nemzeti kapcsolattartó pontot, illetve forduljon a nemzeti fogyasztóvédelmi szervezethez. 

Szintén friss hír, hogy a Volkswagen-csoport a június végéig eltelt hat hónapban összesen 5,5 millió járművet adott el, ami rekordnak számít és 7,1 százalékkal haladja meg a 2017 azonos időszakában eladott darabszámot.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.