Nem tudta, hogy kell kioldani a kéziféket a világ legszerencsétlenebb tolvaja

2018.07.28. 13:01

Ráadásul mindezt a jogos tulajdonos dashcamje rögzítette is. Kilenc perc tömény bénázás.

Antihősünk Kanadában egy edzőterem öltözőszekrényét törte fel, amiben pénztárca és egy telefon mellett egy kocsikulcsot is talált. Valószínűleg kifigyelte a tulajdonost, más ötletünk nincsen, hogy találhatta meg az autót úgy, hogy aztán kiderült, nem valami profi tolvajról van szó.

A rutintalan bűnelkövető alig néhány métert bírt menni az autóval, amikor megszólalt az elektromos kézifék behúzott állapotát jelző dallam. A tolvaj egy pillanatra megáll, majd vélhetően eltöri az oldásra szolgáló kart/gombot, amitől teljesen blokkolnak a hátsó kerekek. Itt jön egy sor hiszti, kétségbeesett próbálkozás, ordítozás, majd úgy dönt, hogy jó lesz az így is, az esős időben nem is olyan feltűnő a dolog. Később a száradó úton már csikorgó kerekekkel próbál lelépni, még egy járókelő is megpróbál neki segíteni - eredménytelenül. Végül a tolvaj feladta, a rendőrök őt és az autót is hamar megtalálták.