Újra gyártásba kerül James Bond régi Aston Martinja

2018.08.22. 06:12

Nem ez az első eset, hogy egy angol sportkocsigyártó vadonatúj példányokat készít ősrégi sportkocsikból, de ilyet eddig inkább a Jaguarnál csináltak. Az Aston Martin eddig egyetlen autóját, a DB4 GT-t gyártotta újra 25 példányban, de úgy néz ki, most lendületből készítenek ugyanennyi DB5-öst is.

Nem egyszerűen az 1960-as évek Aston Martinjait építik meg vadiúj alkatrészekből: felbérelték az Oscar-díjas effektmester Chris Corbouldot, aki a Bond-filmek autóinak felkészítését is irányítja, így az újragyártott DB5-ösökbe a filmekben szereplő titkosügynök-technika is bekerül valamilyen formában. Az persze nem valószínű, hogy géppuskákat vagy aszfalt-olajozó berendezést kapnának az autók, de valami egyértelműen történik majd a középkonzolba rejtett gombok és kapcsolók aktiválására.

Az már ebből is sejthető, hogy az eredeti, jogtiszta utángyártott Bond-Aston nem lesz olcsó. Egy-egy példányért 2,75 millió fontot kérnek – úgy látszik, a másfél millióért vesztegetett DB4 GT-ket túl hamar elkapkodták – ami átszámítva 989 millió forintnak felel meg. Aki megveszi, valószínűleg még így is jobban jár, mint ha egy eredeti filmes DB5-öst próbálna megvásárolni, és egy ilyen autó biztosan jó befektetés lesz: egy ilyen kis széria ára lényegében soha nem megy lefelé.

Valószínűleg ez a legismertebb az összes Bond-autó közül, részint azért, mert az 1964-es Goldfinger után még hat másik filmben is felbukkant: látható a Thunderball, a Golden Eye, a Tomorrow Never Dies, a Casino Royale, a Skyfall és a Spectre című epizódokban is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.