Közelít a Lexus legkisebb SUV-ja

2018.09.06. 14:22

Kicsit bajban lesz az, aki csupán fényképről ismeri a Lexus SUV-jait, mivel nagyjából ugyanazt a képet mutatják, és hasonlóak az arányaik, de a méreteik már kevésbé. A legnagyobb az RX, sőt, ennek már van nyújtott, hétüléses verziója is; a közepes méret az NX – ezek mellé sorakozik majd fel hamarosan a legkisebb, UX nevű modell, amelyet most megmutattak a magyar sajtónak.

Az UX elég egyértelműen azok közé a SUV-féleségek közé tartozik, amely nagyjából egy kompakt autó méreteit nyújtja, de azért SUV-jegyeket mutat. Hasonló a Mercedes GLA, Volvo XC40, de még inkább a BMW X2, amely a Lexushoz hasonlóan eléggé alacsony. Az UX 12-14 centivel alacsonyabb, mint mondjuk a közepes Lexus NX. Ez alátámasztja a hivatalos gyári mondást, hogy városban az igazi. Ehhez 10,4 méteres fordulókör jár, ami szintén elég baráti a SUV-ok körében. A kezelhető méretek 4,5 méteres hosszt jelentenek, ami azért közel 15 centivel több a BMW X2-esnél.

Az UX-hez letisztultabb formát terveztek a szokásosnál, és ezzel betalálhat Európában. Nincs túlgondolva a formavilága, amit úgy is alapvetően meghatároz az orr hatalmas Lexus-homokórája. Újdonság viszont a hátul csíkszerűen összekötött lámpatest, illetve a hátsó lámpák kis aerodinamikai stabilizáló formája. Oldalról a kerékjárat kissé szögletesebb körbeműanyagozása az új elem.

Az UX-et háromféle hajtáslánccal fogják árulni, az alapmodell a ma már szokatlan négyhengeres, szívó kétliteres benzinmotor, 171 lóerős. Ezt a verziót kizárólag fronthajtással és fokozat nélküli (CVT) automatával adják, de az ígéretek szerint a váltó a hagyományos automaták működését utánozza majd, azaz úgy tesz, mintha fix fokozatok közt váltana.

Hibridből kétféle verzió is lesz, ezekben ugyanezt a kétliteres motort használják Atkinson üzemben. A hibridek rendszerteljesítménye 178 lóerőnek felel meg, a különbség az, hogy az egyik fronthajtásos, a másik összkerekes – utóbbinál nem kardánnal, hanem külön villanymotorral oldják meg a hátsó tengely hajtását (E-Four), ahogy ez már szokás a Lexusnál.

Az UX  megkapja mindazt az vezetősegítő rendszert, amit ma már szinte kötelező belerakni a hasonló prémium modellekbe a vészfékezőtől a követő tempomatig, amely a sebességkorlátozásokat is figyelembe veszi. Az UX-hez állítható lengéscsillapítást és sportosabb, F Sport felszereltséget is kínálnak majd. A forgalmazás 2019 tavaszén indul Magyarországon és 200 darab eladása az importőr célja, az árak egyelőre még nincsenek. Mivel azonban a hasonló SUV-ok lényegében letarolták a hagyományos szedánok piacát, erre minden esély adott.

Azonban a cégautó vonalon továbbra is szükség lehet nagy szedánra. A Lexus a GS-t kivezette Európából, helyette az ES jelenik meg a kínálatban, amely a Toyota Camry lexusizált verziója. Ez Amerikában nem új fejlemény, az ES-sorozat szinte a Lexus márka létrehozása után azonnal megjelent Camry-alapokon. Nálunk viszont újdonság, hogy nem a klasszikus hosszmotoros-hátsókerekes vonulatot erőltetik ebben a szegmensben.

Az ES európai változatát is elhozták a rövid előzetes sajtóbemutatóra, ennek amerikai verzióját egyébként már vezettük. Hozzánk kizárólag hibridhajtással érkezik a típus, az ES 300h egy 2,5 literes benzinmotorral és két villanymotorjával 218 rendszerteljesítményű. Az ES bevezető árai 12,3-14,65 millió forint között alakulnak, ez a típus már rendelhető. 

A sajtóbemutató pedig ilyen volt Amerikában: