A Microsofttal szövetkezik a Volkswagen

2018.09.30. 07:53

Közös üzletbe fog a két cégóriás, a cél létrehozni a Volkswagen felhő alapú autós jövőjét.

1
Fotó: Volkswagen / Volkswagen

A Volkswagen szeretné, ha 2020-ra már évi 5 millió autója lenne tagja a vállalat a saját felhőjének. A közleményekből sok konkrétum nem derül ki, de az üzlet komolyságát jelzi, hogy háromszáz embert vettek fel a feladatra, akik a Microsoft redmondi központja mellett fognak dolgozni.  

Az együttműködés egyszerre lehet hadüzenet az Ubernek, a Teslának, a Volvónak és minden olyan cégnek, akik már komolyan foglalkoznak olyan technológiákkal, amikkel internet alapon tudnak kommunikálni egymással autók. A következő évtizedekben ez stratégiai kérdéssé válhat, hiszen az önvezető technológiák minél gyorsabb fejlesztése érdekében az autóknak tanulniuk kell egymástól. Aztán, ha a rendszer kiforr, nem kizárt, hogy a jövő autó tulajdonosai számára elvárás lesz, hogy járművük használaton kívül közösségi autózással termeljen pénzt.

Korábban is volt példa arra, hogy a Microsoft együtt dolgozott egy autógyárral. A 2000-es években a Fiat autóiban láthattunk Windows logót, akkor főként az autókban lévő Bluetooth kapcsolatért felelt a redmondi cég.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.