Nem lesz több V12-es az AMG-nél?

2018.10.08. 17:10

Az információ egyenesen Tobias Moerstől, az AMG vezésétől érkezett. „Kivezetjük az S65 modelleket a kínálatból” - mondta, amivel valószínűleg el is dőlt a bő hatszáz lóerős V12-es AMG motor sorsa. Ez persze felvet néhány érdekes kérdést, például hogy mit szállítanak majd az Aston Martin sportkocsik számára, ha maguknak már nem gyártanak 12 hengeres motort.

amg v12

A megoldás persze egyszerűbb, mint bárki gondolná: valószínűleg megvalósítják azt a hibrid hajtásrendszert, amelyet tavaly, az AMG GT Concept tanulmányban már megmutattak: a négyliteres biturbó V8-as köré épített, bő nyolcszáz lóerős hibrid hajtásrendszert, amely teljesítményben simán hozza, amit ma a V12-es, sőt, rövid időre annál sokkal többet is. A négyliteres V8-asból már most is kihoznak 612 lóerőt az S63-as AMG-Mercedesekben, azaz az aktuális V12-es teljesítményénél csupán 18 lóerővel kevesebbet.

Az egyetlen kérdés, hogy mi lesz az Aston Martinnak szállított AMG V12-essel, de valószínűleg erre is egyszerűbb a válasz, mint gondolnánk: nem lesz ilyen. Az Aston Martin nagyszerűen elvolt korábban is hat- és nyolchengeres motorokkal, a V12-es csak a Ford idejében került elő azzal a céllal, hogy a Ferraritól hengereszámban se maradjon le a márka.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.