Visszahívnak 96 ezer Opelt károsanyag-kibocsátási manipuláció miatt

2018.10.21. 07:57

Elrendelte 96 ezer Opel visszahívását pénteken a német közúti közlekedési hatóság (KBA) a versenytárs Volkswagen-csoport dízelbotrányában leleplezett visszaéléshez hasonló károsanyag-kibocsátási manipuláció miatt.

1

A KBA a kipufogógáz tisztítását végző berendezés vezérlésében kimutatott szabálytalan szoftveres megoldást talált 2013 és 2016 között gyártott, Euro 6 környezetvédelmi besorolású motorral szerelt Insignia, Cascada és Zafira modellekben. Az autókat vissza kell rendelni szervizre, hogy a KBA által jóváhagyott eljárással eltávolítsák a szabálytalan szoftvert, amely fokozott nitrogén-oxid-kibocsátást okozhat.

A gyártó 23 ezer autónál önkéntes alapon már elvégezte a műveletet, most pedig az összes többinél is el kell végeznie - áll a KBA közleményében, amely szerint a szabálytalan motorvezérlő rendszerrel szerelt autók közül 64 ezret Németországon kívül helyeztek forgalomba.

Az Opelnél közölték, hogy megkapták a KBA határozatát. Kiemelték, hogy a 2017 elején indított önkéntes akció keretében a Németországban üzemben tartott autók legnagyobb részénél már elvégezték a szoftverfrissítést, és csak azért nem tudták korábban befejezni a munkát, mert várni kellett a gond megszüntetésére kidolgozott eljárás hatósági jóváhagyására.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.