Budapesten nyit fejlesztőközpontot a Jaguar

2018.11.02. 15:06

Budapesten lesz a Jaguar új műszaki fejlesztő központja - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió péntek déli Krónika című műsorában.

Jaguar I-PACE Portugal 004

Szijjártó elmondta: a Jaguar budapesti központjában az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd. A központ jelentőségét az adja, hogy az új Jaguar tervei szerint a 20-as években nagyon komolyan rámegy az elektromos autózásra. A jövő év elején megnyíló központban első lépésben 100 magyar mérnök dolgozik majd az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés területén - tette hozzá. Aláhúzta, a központ klasszikus szellemi műhely lesz, amely a Nagy-Britanniából irányított fejlesztésekben vesz részt.  

A beruházás jelentőségét mutatja, hogy a Jaguarnak a budapestihez hasonló központja csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában van. A miniszter szerint a Jaguar döntésekor sokat nyomott a latban a magyar adópolitika, ugyanis Európában itt a legalacsonyabb a társasági adó, valamint a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmények és a magyar műszaki felsőoktatás magas színvonala is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.