Neked mennyit ér meg Michelisz Norbi?

2018.11.07. 18:06

Amióta Magyarországon van valódi autókereskedelem, tudtommal nem készült olyan autóversenyzős limitált széria, amit egy magyar versenyzőről neveznek el. Hozzáteszem, az, hogy valaki jó versenyző legyen, ehhez még kevés: valójában Michelisz Norbi volt az, akinek a nevét olyanok is tudják, akik talán nincsenek is teljesen tisztában azzal, mi is az a WTCC, vagy épp a WTCR. Kell ehhez a sportteljesítmény mellé valamiféle olyan emberi tulajdonság, amitől sokak találják annyira szimpatikusnak, hogy megtanulják a nevét.

A másik oldalon a Hyundai sem véletlenül szállt be az autósportba, és valóban az történik, amit Norbi is mondott a sajtótájékoztatón: úgy csinálják a dolgot, ahogy kell. Elköltik rá a megfelelő pénzösszeget, és jó versenyzőket szerződtetnek. És ez nemcsak a pályaversenyzésre, hanem a ralira is igaz. Viszont a Hyundai-nak is az a célja, hogy ettől ismertebb legyen, és végső soron több autót adjon el.

Az ilyen márkanagyköveti teendők általában azzal is járnak, hogy Hyundaijal is kell járni – Vettel is Ferrarival jár, nem? –, és hogy úgy mondjam, valószínűleg Norbinak sem egy csapás, hogy a régi Santa Féből most át kell ülnie az újba. Norbinak tetszik, és hát a meggyőzés tovább folytatódik, mert Kovács Pálnak, a Hyundai magyarországi ügyvezetőjének is határozottan bejön a Santa Fe, ráadásul keveset is fogyaszt. Azért érezni kell itt, hogy mennyivel könnyebb egy olyan márkának dolgozni, ahol az ilyen állítások hihetően is hangzanak, márpedig a Hyundai az utóbbi időben jó nyomon van. Az eladások is mennek, hiszen a hazai piac is nő, a koreai cég meg sorra tolja az újdonságokat.

A Michelisz-edition persze nem vatta új, de viszonylag friss modell: az i30 N-re épül, abból is a Performance-csomagos verzióra, azaz ez 275 lóerős (+25 LE), van benne elektronikusan vezérelt diffizár, nagyobb fékek és kerekek, valamint aktív kipufogóvezérlés. További extrák is járnak, hátsó toronymerevítő, a sötétített üveg és a Navigáció csomag, meg még pár apróság, amit ha az ember összeválogatna egyenként, többe is kerülne.

A Michelisz-plakettes autók felára egymillió forint, de legalább az ember tudja, hogy ez nem csak valami optikai cucc, hanem valós tartalom van mögötte. Arról nem is beszéllve, hogy mind a 20 vevő személyesen is találkozhat Norbival, és lesz nekik vezetéstechnikai tréning is. Norbi névadóként szerintem sokkal jobban járt, mint Mika Häkkinen, aki a Mercedes A osztálynál volt limitált széria, bár tény, hogy az is erős volt, de hát akkor is... A többiek jól jártak, hogy Tommi Makinen, Carlos Sainz – ezek az autók ma nagy pénzt érnek. Kíváncsi leszek majd ezekre az i30 N-ekra húsz év múlva, de szerintem Norbi nimbusza annál tartósabb, hogya feledéstől kéne tartania.

A sajttáj harmadik pontja a Kona EV volt, amelyből 20 példány érkezik a magyar piacra, de csak azért, mert ennyit kap az importőr. Az elektromos crossover-jellegű autóból már 60-70 előrendelésük van, és a Hyundai-t is utolérte az Elon Musk-sors: nem tudják megmondani, hogy mikorra tudják szállítani az autókat, mert az akkubeszállítók kapacitása miatt nem tudnak eleget gyártani ebből a típusból – így például az USA piacán be sem vezetik az idén. A villanyautóra ácsingózóknak azonban jó hír, hogy legalább az Ioniq-ból nincs már hiány, de az átlagember számára a Kona sokkal inkább közel áll az autó fogalmához, bár ettől még nagyon szeretem az Ioniq-ot, ami az áramvonalas formájával is takarékosságot sugall.

A Kona EV viszont kétféle akkucsomagja közül a nagyobbikkal (64 kWh) már 482 km-es hatótávot ígérnek, ami már egészen használható akár helyközi közlekedésre is. A kisebb akkucsomag egyébként 39 kWh kapacitású, 312 km-es hatótávval. Igaz, ennél a motor teljesítménye is kisebb a harmadával, azaz csak 100 kW (130 LE) – és nem 150, mint a nagynál.

Itthon ismét újraindult a villanyautó-támogatás, ezekre az autókra is igényelhető a másfél milliós apanázs, és mivel itt most sorban állás van, az autók listaára a valódi ára is. A támogatás levonása után 9,4-11,9 millió a villany-Konák ára, a valódi vételár értelemszerűen 1,5 millióval több.

A Hyundai sajtósa, Ördög Ibolya elmesélte azt is, hogy a Hyundai napelemes töltőrendszeren dolgozik, amelyek a jármű tetejére vagy motorházfedelére építhetők, de az ilyenekkel kapcsolatban mindig kétségeim vannak. Ezek a felületek nem tesznek ki 1-2 négyzetméternél többet, és ugye amikor a nap a legjobban süt, 1000 watt energiát sugároz egy négyzetméterre. Ha ezt 20-30, vagy akár 40 százalékos hatásfokkal is elektromos árammá alakítjuk, akkor is elég szerény töltési teljesítményhez jutunk – és ez az a szint, amikor délben állunk a napon a merőleges napsugár-zuhatagban. Vagyis az átlag még szerényebb. Ezért olyan terebélyesek a Solar Challenge versenyautók, és az igazság az, hogy jobban járunk, ha az egész garázs tetejét benapelemezzük. De persze majd meglátjuk. Egyelőre azonban az van, hogy a hálózatról lehet a Konákat tölteni, az 50 kW-os gyorstöltés 57 és 75 perc, és ha valaki talál netán egy 100 kilowattos töltőt, azzal kevesebb, mint egy óra alatt (80%-ra) töltheti az akkukat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.