Kiderült, hogy hívják a Pininfarina 1900 lóerős sportkocsiját

2018.12.11. 12:20

A Pininfarina a horvát Rimac műszaki segítségével egy 1900 lóerős sportautón dolgozik, amelyet eddig PF0 néven emlegettek, de most rendes nevet is kapott.

Úgy hívják majd, hogy Battista, a cégalapító Battista Farina keresztneve után. Ilyennel eddig kétszer találkoztunk, két nagyon eltérő autó, a Ferrari Enzo és az Opel Adam kapta a nevét hasonló elv alapján.

A Pininfarina Battista egyébként tényleg a világ egyik leggyorsabb autója lesz, ha sikerül az eddig tett ígéreteket megtartani. 2 másodpercen belül gyorsulhat százra, 400 km/h feletti végsebessége lesz, és akár 480 km hatótávolsága. A tervek szerint összesen 150 példányt állítanak majd elő, és várhatóan 2 millió dollár, vagyis kb. 568 millió forint lesz egy-egy példány ára.

Már az sem titok, hogy jövő márciusban, a Genfi Autószalonon tartják a típus világpremierjét, a gyártás pedig 2020-ban indul majd.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.