Eldőlt: lesz terep-Maybach

2019.03.19. 06:13

Bár a Mercedes már most is többféle óriási és méregdrága luxusterepjárót kínál, ezt a biciklit még nem tolták a falig. Jön egy még nagyobb, még drágább dolog – alighanem a következő GLS alapjain – ami a Maybach nevet viseli majd, és bőven 50 millió forint felett lesz az ára.

Mindez ráadásul már hivatalos, olyannyira, hogy azt is kijelölték, hogy hol készül majd. A Mercedes alabamai üzemében, az Egyesült Államokban gyártják majd, és 200 ezer dolláros árával a legdrágább autó lesz majd, amely nagy szériában készül az országban.

A Mercedes helyi részlegének ügyvezetője rétegmodellnek nevezte a típust, és elárulta, hogy egy 560 lóerős V8-as turbómotor kerül majd bele. Azt viszont még nem tudni, hogy azt a gigantikus barbiautót építik-e Amerikában, amit tavaly Pekingben mutattak – a cukorkapiros óriás-szedánt, minden teherautókeréknél nagyobb felniken, minden hűtőrácsok anyjával az orrán – vagy valami kevésbé bazári modell viselheti majd a Maybach nevet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.