Egy hete írtuk meg, hogy a német A5-ös autópályán átadott öt kilométeres kísérleti szakasszal Németország tett egy óvatos lépést a felsővezetékes autópályák felé. A hír aztán meglepően nagyot ment a neten, így talán sokaknak érdekes, hogy a projektben erősen érdekelt Scania most kiadott egy közleményt, amiben elmagyarázzák, hogyan működik ez és mi a céljuk vele.
![bet](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2777/27779/277797/27779793_aea5e2834a2533729187cb98a21ac7fd_wm.jpg)
Bár Németországban a szövetségi környezetvédelmi minisztérium legfeljebb ezer kilométer felsővezetékes autópályaszakasszal számol a jövőben és inkább a vasúti teherszállítást szorgalmazná, a Scania optimista az ilyen autópályák jövőjével. A svédek (a Siemens-szel együtt) évek óta kísérleteznek és fejlesztenek ezen a vonalon, a német mellett olasz és svéd tesztprojektekben is benne vannak. Azt írják a közleményben, a villamosított utakon elérhető folyamatos töltésben hatalmas lehetőség rejlik a nehézáru-szállítás számára. Ezért az ő igyekezetük végső célja egy olyan villamosítási infrastruktúra kiépítése, amely az európai autópálya-hálózat egyes részeit lefedhetné ezzel a zöld technológiával.
![Scania (3)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2777/27779/277797/27779787_e196e7d1fede7c0a5f4316ec88e6edf2_wm.jpg)
Nem is nagyon lehet vitatkozni a Scania érveivel: azt szokták felhozni a technológia mellett, hogy helyi emisszió mentes és csendes. Na meg az sem hangzik rosszul, hogy egy esetleges villanykamionos jövőben az autópályákon itt-ott kiépített ilyen szakaszok alatt beszedett töltéssel nagy mértékben növelhető a hatótáv. Hogy rövid- vagy hosszútávon mennyire lehet költséghatékony, arról ők sem beszéltek, de a Scania szerint nincs túl messze az a pont, ahol a nehézáru-szállítás villamosítása ésszerű beruházássá válik a fuvarozók számára.
A Scania közleménye nagyvonalakban elmagyarázza, a gyakorlatban hogy néz ki, amikor egy áramszedős hibrid kamion használ egy felsővezetékes szakaszt a pályán:
1. Az e-autópálya (eHighway) megtalálása
Egy érzékelő ellenőrzi, hogy a forgalmi sávhoz tartozik-e felsővezeték. Ameddig nem, addig a belső égésű motor hajtja a tehergépkocsit. Amint a jármű eléri a felsővezetékkel ellátott szakaszt, a járművezető egy gombnyomással felemeli a pantográf-áramszedőt.
![Scania (1)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2777/27779/277797/27779789_e26a567764bdddc059f461c366ba053a_wm.jpg)
2. Csatlakozás a felsővezetékhez
A csatlakozás után a pantográf-áramszedő közvetlenül a villanymotorhoz továbbítja az elektromos energiát, valamint ezzel egy időben tölti az akkumulátort.
3. Lecsatlakozás előzéskor
Amikor a tehergépkocsi előzésbe kezd vagy eléri a villamosított szakasz végét, akkor a pantográf-áramszedő alacsonyabbra húzódik. A villanymotor pedig az akkumulátorról üzemel tovább, ameddig csak lehetséges.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)