Új gyári lakóautó a VW-től

2019.08.02. 15:42

Tavasszal hallhattunk először a Transporter család felújításáról: 6.1-nek nevezett generáció fokozatosan foglalja el a négy éve bemutatott T6 helyét a kínálatban. Ezúttal a lakóautóként is használható kisbusz, a California új változatát mutatták meg.

Az autó kívülről persze megkapja az egységes frissítéseket: az új fényszórókat, az átdolgozott fedélzeti rendszert, és a többi részletmegoldást, amely a típusszám egytizedes növekedéséhez más változatoknál is hozzá tartozik.

A California azonban más újdonságokat is felvonultat, például új a konyha-modul, tolóajtósra cserélték a hagyományos ajtós hátsó szekrényt, és a belső burkolatokat világosabb árnyalatúra cserélik. Emellett a gyáriak szerint kényelmesebb ágyat alakítottak ki a tetősátorban, és a hátsó üléssor is átalakítható lett fekvőhellyé.

A Transporter alapú kirándulójármű persze így sem teljes értékű lakóautó, viszont olyan jármű, amely szükség esetén a hétköznapi jármű feladatait is elláthatja, és néhány napot azért el lehet tölteni benne egy-egy hosszabb kirándulás alkalmával.

A 6.1-es VW California élő premierjét augusztus végén tartják a düsseldorfi Caravan Salonon, így az idei nyaralási szezont már biztosan lekésik vele, jövő nyárra viszont megtalálhatja a maga közönségét.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.