Megújul a legszebb Audi

2019.09.09. 06:11

Az Audi A5 jelenlegi generációja 2016 óta kapható, így eljött az ideje a szokásos modellciklus közepi frissítésnek. A C Merci kupé és a 4-es BMW ligájában játszó kétajtós Audi legfontosabb újítása a mild hibrid rendszer megjelenése a hajtásláncokban.

A technológia már ismert, az aktuális A6-ost, A7-est és A8-ast is ilyennel szerelik. Ez egy túlméretezett önindító, amely egy szíjon át csatlakozik a főtengelyre, és képes segíteni gyorsításnál, valamint visszatermel fékezésnél. Eleinte majd rásegítős négyhengeres benzines és dízel motorokkal kínálják a típust, később vélhetően jönnek a hathengeresek is. Az már viszont most biztos, hogy a sportos S5 csak dízellel lesz elérhető, de az RS5 motorjáról még nincs hír. Nem tűnik valószínűnek, hogy lecserélik a Porsche által fejlesztett biturbó V6-ost, hiszen ebben a kategóriában még mindig elvárás benzinmotor.

A külső változások jellemzően a műanyag alkatrészeket érintik, új külső tükrök, nagyobb hűtőmaszk, áttervezett első és hátsó lökhárító, az S modelleken pedig méhsejt mintás hűtőrács jelent újdonságot. A ledes fényszóró ezentúl alapáras lesz, míg az intelligens ledmátrix fényszóróért felárat kell fizetni.

Komolyabb változások történtek még az utastérben, ahol az eddigi tekerőtárcsás–nyomógombos MMI vezérlőt lecserélték egy 10,1 hüvelykes érintőkijelzőre. Ez várható volt, hiszen a nagyobb Audikban is elhagyták a fizikai vezérlőt az érintőképernyő javára, habár nem minden vásárló lelkesedik ezért egyöntetűen. Addig nem merészkedtek, mint az A6-osban és az A8-asban, a klíma kezelőpanelje továbbra sem digitális, hanem analóg. Frissült továbbá a navigációs szoftver, és ezentúl minden A5-öshoz alapáron jár a WiFi modul.

A friss A5-ös már idén rendelhető, viszont az első darabokat csak 2020 első felében szállítják. A hazai árak még nem ismertek, de minimális drágulásra lehet számítani a korábbi változathoz képest, Angliában például 12,9 millió forintnyi fontért lehet hazavinni a belépőmodellt.