Kamunak tűnik, de nem az a Mercedes Teslája

2019.09.10. 12:09

A Mercedes legnagyobb frankfurti dobása a Vision EQS tanulmány, melyet most láthatott először élőben a közönség. Könnyedén írnám, hogy odaléptem hozzá és jópofa bullshit az egész, de az autó lábon jött, vezethető, látszólag minden fontos szerve működik, sőt, nyilvánosak a legfontosabb műszaki adatai is.

Az EQ-sorozat a Mercedes részben vagy teljesen elektromos hajtású autóit gyűjti egy név alá. Ide tartoznak a plug-in hibridek, mint a tegnap taglalt A és B osztály, a már kapható EQC SUV, és ide sorol majd be az EQS is, ha kikerül a nevéből a félkész állapotra utaló Vision előtag. 

Ez az autó egy ötméteres, elektromos hajtású luxuslimuzin előképe a hagyományos S osztály színvonalán. A kornak megfelelően tengerből pecázott műanyaghulladékból szőtt textil-tetőkárpittal, PET-palackból készített beltéri burkolatokkal és nappabőrnek álcázott műbőrrel készül, hagyományos műszerfal helyett egyetlen, organikus formájú kijelzőcsoport kúszik végig a két első ajtó közt. Négy, különálló ülése és a beltér elrendezése árulkodó: így nem lesz piacképes a végleges verzió, ennek ellenére jó belenézni, mert itt látszik, milyen művészi alakzatokat képesek létrehozni az autólakberendezők, amikor nem zaklatják őket az ergonómusok. 

A Vision EQS-t elöl és hátul egy-egy villanymotor hajtja, a nyomatékelosztást elektronika felügyeli, a motorok összteljesítménye 350 kilowatt (476 lóerő), legnagyobb forgatónyomatékuk pedig 760 newtonméter. A nyilván minimum 2,5 tonnás óriáskavics 4,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből száz kilométeres sebességre.

Ezekkel a paraméterekkel ugyan még nem lép a Tesla Model S lábára, de az igazi szenzáció a 100 kilowattóra kapacitású akkunak köszönhető hatótávolság, amely a fejlett energiagazdálkodási rendszerrel 700 kilométer a WLTP-szabvány szerint, miközben gyorstöltéssel húsz perc alatt nyolcvan százalékra lehet tornázni az akkumulátorokat.  

Az autó farán 229 kör nélküli, világító Mercedes logó képez szabadon variálható zárófényeket, ezek programozásával oldják meg az irányjelzést és a többi kötelező funkciót, az orrán pedig 188 további fénydióda rejtőzik a kikapcsolt állapotban teljesen fekete hűtőmaszk mögött. Ezeket két holografikus vetítőrendszerrel ellátott fényszórótest fogja közre az úgynevezett digitális lámpatestekben. Nagyon érdekes látvány az egész, remélem, a videó átadja valamennyire!

Miközben minden gyártó a részben vagy teljesen önvezető rendszerek fejlesztésén pörög, a Vision EQS esetében a Mercedes leteszi a garast a hagyományos vezetési élmény mellett. Ezért bár az autó a nemzetközi besorolás szerint már a mostani állapotban is képes a hármasszintű "önvezetésre", vagyis csekély beavatkozási igénnyel közlekedhet, és ez a képesség a meglévő hardverrel tovább fokozható a szoftverkörnyezet fejlődésével, az aktív futómű és a bődületes teljesítmény most még elsősorban az élményszerzést szolgálja.