Áll a bál a Mercedesnél

2019.11.11. 16:42

Ola Kallenius, a Daimler AG új vezetője első komoly csatájára készülhet, ha a német sajtóban megjelent hírek igaznak bizonyulnak. Állítólag 1100 főt bocsátana el, és befagyasztaná a 300 ezer német dolgozó béreit, hogy úrrá legyen az anyagi problémákon.

kalenius

A Mercedesre az utóbbi évben rájárt a rúd. Több dízelmotoros típusuk visszahívását is elrendelték a német hatóságok, az ügy kezelésére pedig 2,6 milliárd eurót kellett félretenni. A második negyedév ráadásul 1,2 milliárd eurós veszteséggel zárult, ami tíz éve először fordul elő a vállalattal. Állítólag ezért tervez megszorításokat a vezérigazgató.

Az ügyről egyelőre sem a Mercedes, sem maga Ola Kallenius nem beszélt – állítólag csütörtökre tervezték az intézkedések bejelentést – viszont Michael Brecht szakszervezeti elnök, aki a Daimler igazgatótanácsának is tagja, már most elfogadhatatlannak nevezte a terveket.

Kallenius és Brecht állítólag már tárgyalt a javaslatról korábban, de eredmény nélkül. Brecht szerint elég kicsi rá az esély, hogy meg tudnak egyezni.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.