A Citroën váratlanul kiszáll a WRC-ből

2019.11.21. 10:57

Korábban úgy tűnt, a Citroën 2020 végéig biztosan tovább versenyez a rali világbajnokságon, de tegnap váratlanul bejelentették, hogy 2020-ban már nem állhat rajthoz a gyári csapat.

citroen wrc

Az okok közt elsőként azt említették, hogy Sebastian Ogier elhagyja a csapatot az év végén, így a jövő évre bajnokesélyes pilóta nélkül maradak volna, de ennél azért komplikáltabbnak látszik az ügy. Linda Jackson, a Citroën vezérigazgatója többek közt megemlítette, hogy így több forrás marad az új, elektromos modellek marketingjére. A Citroën Sport vezetője pedig azt mondta, hogy a Peugeot nemrég bejelentett Le Mans-i visszatérése, illetve a DS Formula-E csapata mellett egy harmadik gyári sportprogram már nem fért volna bele a PSA költségvetésébe.

A Citroënt a raliversenyeken így a következő években már csak a privát csapatoknak eladott C3 R5 versenyautók képviselik majd, igaz, azt ígérik, hogy ezeknek a támogatását fokozzák a jövő évben, ami hihető is: a Citroën Racing szakembereinek más fejleszteni valójuk nemigen lesz jövőre.

Úgy néz ki, a Citroën túl sokat várt Ogier idei szerződtetésétől, és miután az idén Ott Tanak és a Toyota hozta el a világbajnoki címet, a francia sztárpilóta és a csapat közt elkezdődött az egymásra mutogatás. A pletykák szerint Ogier a Toyotánál folytathatja jövőre, ahonnan az új világbajnok, Tanak a Hyundai-hoz szerződik 2020-ra.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.