Parkoló Parádé június 19-én: Csillogó veteránok

Érdekel

Guruló ülésbe fektet a Renault

2019.12.03. 17:53

Első ránézésre olyan, mintha egy Segway-riválist támogatna a Renault, de nem egészen erről van szó. A Nino Robotics járműve, bár működési elvében hasonlít a Segway-hez, elsősorban csökkent mozgásképességű embereknek készült.

A cég egyelőre kétféle terméket kínál, a One egykerekű, motoros vontatóegység kerekesszékek számára, a Nino pedig, amelyet mostantól a Renault szakemberei is segítenek továbbfejleszteni, kétkerekű, elektromos kerekes szék, egymás melletti kerekekkel, amely a Segway-hez hasonló módon tartja magát egyensúlyban. A Nino Robotics célja, hogy azoknak a személyes mozgásképességét javítsa, akik részben vagy egészben elvesztették azt.

A Renault elsősorban a 2014 óta működő vállalat következő generációs modelljének, a Nino4-nek a fejlesztéséhez kíván hozzájárulni azzal, hogy a terveket a nagyüzemi termelés igényeihez igazítják, így segítenek csökkenteni az előállítás költségét, és ezzel elérhetőbbé tenni a közlekedési eszközt azok számára, akiknek szükségük lenne rá.