Elektromos összkerékhajtást ígér a Nissan

2020.01.11. 07:57

A Nissan eddig csak kétkerékhajtású elektromos modelleket kínált, de rövidesen érkezik az első villamos hajtású szabadidő-autójuk, amelyhez új hajtás is készült.

j

Az e-4ORCE elnevezés talán feleslegesen modernkedő, de viszonylag egyszerűnek tűnő megoldást takar. Két villanymotort építenek be – tengelyenként egyet – amelyek külön-külön is szabályozhatók lesznek. Ezen felül a nyomatékleadást kerekenként a fékek aszimmetrikus működtetésével szabályozzák majd, így a leadott teljesítményt állítólag kerekenként az aktuális tapadási viszonyokhoz tudják igazítani.

Az új rendszerről egyelőre a Nissan fejlesztési igazgatója, Takeo Asami beszélt, de az első olyan autóra, amelyet már ilyen meghajtással gyártanak majd, még várni kell egy keveset. A tavaly bemutatott Ariya tanulmány szériaváltozata kap először e-4ORCE hajtást, amely várhatóan 2021 elejére érkezik meg az amerikai Nissan kereskedésekbe. Egyelőre annyit tudni a tervekről, hogy egy 480 km hatótávú, tisztán elektromos modellről van szó – méretében a Tesla Model Y-hoz és a Fisker Ocean-höz állhat közel – amely 5 másodpercen belül gyorsulhat 100 km/h-ra.