Ezeknek az oroszoknak bármit el lehet adni

2020.01.24. 12:59

Pár hónapja közölt rövid cikket a Carscoops egy Mercedes GLE-ről, ami akkoriban még az átalakítási folyamat közepén járt. Mostanra elkészült, és az egészen hihetetlen látványt nyújtó autónak az Inferno 4x4*2 nevet adták.

A szörnyeteg alapja egy GLE Coupe 63 vagy 63 S modell. Az orosz műhely korábban rengeteg ilyen típuson végzett átalakítást, és hozott létre elképesztő autókat, azonban a mostani egészen más lett.

Változtatások sorát végezték el az SUV-n. Eltávolították a hűtőrácsot, vastag, matt fekete lökhárítót kapott, és csörlővel is felszerelték. Emellett tetőcsomagtartót is tettek rá, aminek elején fényes ledcsík díszeleg, ha nem lenne elég az a másik négy kiegészítő fényszóró kocsi orrán. A monstrum terepjárónak nélkülözhetetlen kellékei az óriási, méretre szabott offroad-abroncsok, és egy pótkereket is elhelyeztek a csomagtartó felett. Az autónak eredetileg egyébként fehér színű fényezése volt, és csak később kapott matt szürke borítást. Ezen kívül számos sárágra festett elem, például a kiszélesített oldalsó szoknyák is feldobják a széria állapotában amúgy szinte észrevehetetlen autót.

A GLE Coupé 63 ikerturbós, 5,5 literes V8-as motorja 550 lóerőt képes kipréselni magából, az S változat pedig 576-ot. Azt nem tudni, miért építették ezt a szörnyeteget, de méltó utódja lehetne a Jurassic Park filmekben szereplő Mercedes terepjáróknak.

Az oldalról ajánljuk

Megolvadhatnak a napon a Lexus GX-ek
  • Hírek

Megolvadhatnak a napon a Lexus GX-ek

Két autónál ez történhetett.

január 8., 05:58
Új sztrádát építenek a horvátok, de ez elég macerás lesz
  • Hírek

Új sztrádát építenek a horvátok, de ez elég macerás lesz

28 kilométer alagutakkal, viaduktokkal. 1,2 milliárd euróból. 2029-re kész is lehet.

január 8., 08:06
Drágultak a fővárosi P+R parkolók. Mutatjuk, most mennyiért parkolhatsz a város szélén
  • Hírek

Drágultak a fővárosi P+R parkolók. Mutatjuk, most mennyiért parkolhatsz a város szélén

Drágább lett egy nap. Van nappali és kombóbérlet is.

január 8., 12:43
Akkumulátorgyárat épít a Mazda első saját fejlesztésű villanyautó platformjához
  • Hírek

Akkumulátorgyárat épít a Mazda első saját fejlesztésű villanyautó platformjához

Fő beszállítója a Panasonic Energy lesz.

január 8., 14:51
Ezekért az autókért izgulhatunk 2025-ben
  • Közélet

Ezekért az autókért izgulhatunk 2025-ben

2025-ben sok kis villanyautó érkezik, összeszedtük a legfontosabbakat.

tegnap, 16:59
Lázár János nekimegy a késéseknek: júniustól 20 perc után visszajár a jegyár fele
  • Hírek

Lázár János nekimegy a késéseknek: júniustól 20 perc után visszajár a jegyár fele

Késési biztosítást, vécéfelújítási programot, új buszok beszerzését ígért Lázár János a közlekedésinfón.

január 8., 11:44
Magyar vevők konstra Suzuki S-Cross: látványos eredmény született
  • Hírek

Magyar vevők konstra Suzuki S-Cross: látványos eredmény született

A magánszemélyek tavaly majdnem 25 százalékkal több új autót vettek, mint 2023-ban.

január 8., 09:46
Kezdődik az autóipar Squid Game küzdelme?
  • Hírek

Kezdődik az autóipar Squid Game küzdelme?

Húszból nyolc maradhat talpon.

január 8., 10:32
Átléptek egy határt a magyar elektromosok
  • Hírek

Átléptek egy határt a magyar elektromosok

Már hetvenezer felett a tisztán elektromos gépkocsik (autók, buszok, teherautók) száma. A villanyautók pedig 65 ezer felett járnak.

január 8., 13:51
Drift King kiadás készül a Hyundai Ioniq 5 N-ből
  • Hírek

Drift King kiadás készül a Hyundai Ioniq 5 N-ből

Az autót a Tokiói Autószalonon mutatjákb be.

január 8., 16:13
Nemzeti konzultáció is lehet az új KRESZ-ről
  • Hírek

Nemzeti konzultáció is lehet az új KRESZ-ről

Jöhetnek az "Ön mit gondol erről" kérdések.

január 8., 17:28
2024-ben is megtartotta fölényét a Toyota Magyarországon
  • Sajtóközlemény

2024-ben is megtartotta fölényét a Toyota Magyarországon

A kishaszon-eladásai is jól alakultak.

január 8., 17:51
Manhattanben vezették be az Egyesült Államok első dugódíját
  • Hírek

Manhattanben vezették be az Egyesült Államok első dugódíját

Naponta 9 dollárt kell fizetni.

január 7., 17:04
Feltámasztanák a Chryslert élőhalott állapotából
  • Hírek

Feltámasztanák a Chryslert élőhalott állapotából

A nemrég bemutatott Halcyon koncepcióval indulnának újra.

január 7., 07:53
Nem gondoltuk, hogy ezt el kell mondani, de nézze meg a forgalmit, ha használt autót vásárol!
  • Közélet

Nem gondoltuk, hogy ezt el kell mondani, de nézze meg a forgalmit, ha használt autót vásárol!

Amit nem kötelező feltüntetni a szerződésben, azt következmények nélkül el lehet írni a hirdetésben? Visszaélések melegágya tud ez lenni.

január 8., 05:57
Brutális kínai prémium SUV az egész családnak, 857 lóerővel
  • Hírek

Brutális kínai prémium SUV az egész családnak, 857 lóerővel

A hatalmas autónak még a gyengébb változatai is bő 700 lóerősek.

január 8., 05:57
Videón a frissített Skoda Enyaq
  • Hírek

Videón a frissített Skoda Enyaq

Az utolsó nagyobb kedvcsináló a pár nap múlva esedékes bemutató előtt.

január 7., 06:20
Hatalmasat borult Sebastian Loeb a Dakar-ralin
  • Hírek

Hatalmasat borult Sebastian Loeb a Dakar-ralin

Autójuk súlyosan megrongálódott, de sértetlenül megúszták a balesetet.

január 7., 16:57
Homokviharban alszanak és éjszaka szerelnek a magyar dakarosok
  • Hírek

Homokviharban alszanak és éjszaka szerelnek a magyar dakarosok

A Gumisemberrel, vagyis Hamza Péterrel sikerült beszélnünk!

január 7., 09:29
Hat métert ugrik a Yangwang U9, hogy elkerüljön egy hatalmas kátyút
  • Hírek

Hat métert ugrik a Yangwang U9, hogy elkerüljön egy hatalmas kátyút

Mármint nem ugratóval, hanem önállóan!

január 7., 09:07
Szinte fékezés nélkül verte telibe egy autós a közútkezelő furgonját
  • Hírek

Szinte fékezés nélkül verte telibe egy autós a közútkezelő furgonját

Az elmúlt két évben negyven ilyen eset történt az MKIF Zrt. által fenntartott utakon.

január 7., 11:02
A Tesla lehet több gyártó megmentője Európában
  • Hírek

A Tesla lehet több gyártó megmentője Európában

Több autógyártó is összefog a Teslával, hogy elkerüljék a milliárdos bírságokat.

január 7., 13:39
Mankókereket, de milyet?
  • Gumidoktor

Mankókereket, de milyet?

A gyári mankókerék nem opció, gyakorlatilag nem létezik.

január 7., 16:09
Eskü, biztos úr, szöggyári! – Gumi miatt vették el a Bükkben csapató Mitsubishi forgalmiját
  • Hírek

Eskü, biztos úr, szöggyári! – Gumi miatt vették el a Bükkben csapató Mitsubishi forgalmiját

A sofőr ki akarta használni a vasárnap délutáni havazást, de rossz vége lett.

január 7., 14:30
Vietnámban fizet a rendőrség, ha felvételt készítesz a szabálytalankodókról és elküldöd nekik
  • Hírek

Vietnámban fizet a rendőrség, ha felvételt készítesz a szabálytalankodókról és elküldöd nekik

Akár közel 80 ezer forintot is kereshetsz egy bejelentéssel.

január 7., 12:23
Dakar_2024_magyarok
  • Hírek

Dakar_2024_magyarok

január 7., 08:56
Skoda Enyaq FL
  • Hírek

Skoda Enyaq FL

január 8., 17:38
Lync&Co 900
  • Hírek

Lync&Co 900

január 7., 12:00
Olvadó Lexus GX-ek
  • Hírek

Olvadó Lexus GX-ek

január 7., 15:53