Münchenbe költözik a német autószalon

2020.03.05. 17:16

A 2021-es, kétévente megrendezésre kerülő német nemzetközi autószalon új helyszíne München városa lesz. Ezt közölte a szervező, a Német Autógyártók Szövetsége (VDA).

münchen iaa

Állítólag nem csak a helyszín változik, de a rendezvény jellege is: autóipari szakkiállítás helyett a szélesebb értelemben vett mobilitást szeretnék a középpontba állítani. Ez egyben azt is jelenti majd, hogy München központjában több helyszínen is intelligens közlekedési rendszereket mutatnak majd be a közönségnek élőben. „Olyan szikra lehet ez, amely a befogadó várost okosvárossá teheti, intelligens közlekedési koncepciók megvalósításával.” - írja a VDA közleménye, majd hozzáteszik, hogy Münchenben találták meg a legjobb feltételeket e koncepció megvalósításához.

Pontosabb terveket egyelőre nem közöltek, de úgy tudjuk, hogy a VDA az IAA-ból a világ legnagyobb közlekedési témájú eseményét szeretné létrehozni. Frankfurtban, ahol 1951 óta két évente rendezték meg az eseményt, a korábbi években drámaian csökkentek a látogatószámok, nagyrészt ennek köszönhető, hogy a 2021-es évre új helyszínt kerestek az IAA számára.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.