Vagányan ért célba Mustangjával, csak összetörte

2020.03.09. 16:57

Pár hete egy Amerikában rendezett gyorsulási versenyen többek között megmérkőzött egy negyedik, illetve ötödik generációs Mustang is. Az utóbbi húzta a rövidebbet – és nem azért, mert elvesztette a versenyt.

Ford-Mustang-crash.gif

A jónak tűnő rajt után nem sokkal az ezüst színű Mustang erősen balra, ellenfele pályája felé vette az irányt, aztán a sofőr korrigálni próbált – fékezéssel és ellenkormányzással. Azt sikerült elkerülni, hogy a másik autóval ütközzön, azonban így is a baleset lett a vége, mert a saját oldalán lévő betonütközőkbe csapódott.

A verseny így is elég látványosra sikerült, mivel az ezüst Mustang menetiránnyal teljesen merőlegesen szelte át a célvonalat. A közeli kamerával készült felvétel teljesen filmbe illő.

Szerencsére a sofőr sérülés nélkül megúszta a balesetet, és a jövőben is rajthoz fog állni. A gyorsulási-balesetek nem ritkák, hiszen sokszor túl erős autóikat nem képesek a tulajdonosaik kordában tartani. A Mustangoknak pedig az eleve erős motorját nem nehéz még tovább húzni.

Forrás: Carscoops