Az Aston Martin negyedét veszi meg az új elnök

2020.03.16. 15:14

Bár korábban úgy látszott, hogy megszületett egy stabil megállapodás, Stroll és társai a megváltozott körülményekre tekintettel átdolgozták az ajánlatot.

1

Eddig úgy tudtuk, hogy a Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoport az Aston Martin hatodát veszi meg 500 millió fontért, de azóta a felére esett a sportkocsigyártó részvényeinek árfolyama, a múlt héten már 2 font alatt is járt, míg az előző megállapodást még 4 fontos árfolyam mellett kötötték. Erre tekintettel az új befektetők nagyobb részt kértek az Aston Martinból: kerek 25%-ot, alig több pénzért.

Az új terv szerint 536 millió fontot költenek el a cégre, ezért cserébe 25%-nyi részvényt kapnak. Ebből 75,5 millió font lesz a gyorssegély, ami durván 20 millióval több a korábban beígért összegnél, így kevésbé fenyeget az a veszély, hogy a sportkocsigyártót a pillanatnyi pénzzavar hozná kilátástalan helyzetbe.

A változások elsődleges oka a koronavírus-fertőzés, amely egyrészt jelentősen csökkentheti a brit sportkocsik iránti igényt – amelynek egy jelentős része Kínában jelentkezik – másrészt befolyásolhatja a gyártást is, bár a gyáriak szerint alkatrésszel el vannak látva legalább áprilisig. A brexit és a járvány együtt gyakorlatilag megjósolhatatlanná tette, hogy hogyan alakulnak majd a cég bevételei 2020 folyamán, és úgy néz ki, ezt árazta be a piac a további részvényár-zuhanással.

Ugyanakkor valószínű, hogy Stroll és befektetőtársai így még jobban járnak az üzlettel, hiszen 4 helyett 2,25 fontért kapnak egy-egy részvényt. Így a helyzet normalizálódása után sokkal többet nyerhetnek a befektetésen.