Nevetségesebb hazugsággal nem is állhatott volna elő a gázoló

2020.03.23. 13:34

Pár évvel ezelőtt történt az incidens Tennessee-ben, hogy egy Volvóval eléggé csúnyán elütöttek egy bringást, majd biztos, ami biztos a sofőr még el is hajtott – írta a Carscoops.

Car-hits-cyclist.gif

A gázolást egy sisakra erősített GoPro vette fel, és a videón tisztán látszik, hogy a volvós lassítás nélkül ütötte el a kerékpárost, és egy pillantra sem fordult meg a fejében, hogy megálljon. A tettest Grant Neely-nek hívják, és akármennyire reménykedett benne, hogy meg fogja úszni a történteket, nem sikerült.

Nem sokkal később Neely-t letartóztatták - természetesen megpróbált ellenállni - és azzal védekezett, hogy az eset nem is úgy történt, ahogy. Szerinte a nő és a férfi az úton álltak, majd amikor a Volvo elhaladt mellettük, az egyik biciklit az autónak dobták. Igen, mindezt a bizonyíték ellenére képes volt előadni.

A bíróság nem vette be a sztorit. Neely-t 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, amiben jelentős szerepet játszott az is, hogy nem az igazat mondta.