2017-ben láthattuk először a Tesla nyergesvontatóját, amely a Semi nevet kapta. Akkor úgy nézett ki, a cég tartja magát a szokásához, és a premier után két évet ad magának a gyártás beindítására. Ám a körülmények nem kedveznek a típus bevezetésének.
Tavaly azt mondták, 2020-ra készülhetnek el az első példányok, igaz, már akkor is korlátozott mennyiségről beszéltek. Most azonban az derült ki, hogy már az idén sem indulhat el a gyártás, az első példányok leszállítását legalábbis 2021-re ígérik.
Nem tudni, hogy a többszörös csúszás hogyan hat majd a megrendelésekre: számos, jelentős flottát üzemeltető cégóriás rendelt kisebb-nagyobb mennyiségben a típusból, amelyet 480 és 800 km-es hatótávú változatokban kínálnak. Így a Walmart, a Pepsi, a FedEx, a UPS és a DHL is, számos, inkább Észak-Amerikában ismert szállítási vállalkozás mellett.
A késlekedés a körülmények ismeretében persze érthető: korábban valószínűleg a Model 3 gyártási nehézségei és a költségcsökkentés szükségessége miatt szorult háttérbe a vontató fejlesztése, most pedig a járvány miatt bevezetett korlátozások.