Újabb történet Amerikából, ahol egy olyan embernek fogyott el a türelme, akinek - ezek szerint túlságosan - nagy gépek vannak a kezében. Chicagóban egy fuvarozócég telepén az egyik sofőr úgy érezte túl lekezelőek vele, ezért hirtelen felindulásból ráparkolt főnöke Ferrari GTC4 Lussojára.

A kamionos csupán negyedik napja dolgozott a fuvarozó vállalatnál, de már az első naptól kezdve sem voltak megelégedve a teljesítményével. Békés keretek között, tanúk részvételével közölték vele, hogy ez így nem lesz jó, ennek elbocsátás lesz a vége. Emellett itt tudta meg, hogy az új nyergesvontató (amit beígértek neki), nem teljesen új, hanem egy 2019-es Volvo, ami már ötvenezer mérföldet (nyolcvanezer kilométert) futott. Itt elszakadt a cérna a sofőrnél.
Odafutott a teherautóz miközben azt kiabálta: most meglátod mi lesz, ha baszakodsz velem. A főnöke próbálta lefogni, de a kezére csukta az ajtót, és miután elindult már nem tudott mit csinálni. Többször nekiment a Ferrarinak és csak akkor hagyta abba, amikor már a tetején állt a nyerges Volvo.

Az őrült sofőr főnöke végül hívta a rendőröket, akik elvitték a férfit. Nem elég, hogy ki kell majd fizetnie a Ferrari teljes talpraállítását, elébe néz egy kellemes bírságnak és mivel majdnem átment a főnökén, egy szándékos veszélyeztetés és közrejátszik. Ezek mellett ráadásul munkahelye sincs többé. Nagyobb kárt nem is okozhatott volna magának, és legyen hálás, hogy a főnöke mondjuk nem Koenigseggel jár.
