A járvány miatt késik a Lexus első konnektoros hibirdje

2020.07.06. 06:05

A koronavírus a Lexus tervezett menetrendjébe is bekavart, így leghamarabb 2022-ben kerül piacra a hibridezésben nagy múltú márka első konnektorról is tölthető hibridje, azaz plug-in hibridje/PHEV-je.

ki

Hogy konkrétan mi az összefüggés a járvány és az egy év csúszás között, azt nem részletezi a nemzetközi sajtó. Egy év nem nagy idő, de érdekes mellékszál, hogy a TNGA-K padlólemezen, amire az NX plug-in is épül majd, már most két autó áll. Egyik ugye a rokon Toyota RAV4-ese, a másik pedig a nemrég bemutatott Suzuki Across, ami lényegében egy átemblémázott konnektoros RAV4-es, azaz még annak is egész sok köze lesz a Lexus első plug-injéhez. 

Sőt, a konnektoros NX késése egyben azt is eldöntette, hogy a márkának előbb lesz tisztán elektromos autója, mint plug-in hibridje. Az UX forgalmazása ugyanis már idén elindulhat. 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.