Új szupersportkocsi a Lamborghinitől

2020.07.09. 13:13

Még tavaly ősszel mutatták be az Aventador alapjaira épülő, kondenzátoros hibrid hajtású Lamborghini Siant, most pedig elkészült a nyitott kivitel is. A roadster, ha lehet, még különösebb jelenség, de ennek ellenére is azon sportkocsik közé tartozik, amelyek már a bemutatásuk előtt elérhetetlenné váltak.

A magyarázat egyszerű: a 819 lóerős hibrid modellből összesen 19 példányt gyártanak majd, és ezekre már mind akadt vásárló, még akkor is, ha az ár valószínűleg meghaladja a zárt változat nagyjából egymilliárd forintos vételárát. A hajtás egyébként itt is ugyanaz, mint a csukott modellben: az Aventadorból ismert 6,5 literes V12-es motor 785 lóerős változata, amelyet egy szuperkondenzártokról táplált, 48 voltos és 34 lóerős villanymotor egészít ki.

Az egyelőre nem világos, hogy az új, két bukóívet tartalmazó motorháztető és a szélvédő közé illeszthető-e valamiféle tetőszerkezet, vagy sem. Ez a tulajdonosok számára aligha lesz érdekes szempont: ilyen sportkocsikat elsősorban befektetésnek vásárolnak, nyilván ritkán kerül majd ki egy-egy példány a szabad ég alá, és nyilván senki nem lesz olyan őrült, hogy akkor induljon vele útnak, ha épp esőre áll az idő.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.