Új nevet vesz fel a Fiat-Peugeot fúzióból létrejövő autógyártó

2020.07.16. 10:20

Szokatlan, hogy egy autógyártó vállalkozás olyan nevet viseljen, ami egyetlen autóján sem bukkan fel, de ebben az esetben érthető: megment minket attól, hogy három-négy márkanévvel, vagy komplikált rövidítéssel birkózzunk, ha említeni kell a céget.

stellantis 1

Eddig jobb híján FCA-PSA fúzióról, vagy Fiat Chrysler Peugeot Citroën egyesülésről beszélhettünk, de az új cég vezetői úgy gondolják, némi joggal, hogy a létrejövő cég ilyesfajta elnevezése nem a legszerencsésebb. Így kerestek neki egy új nevet, amit egyszerű kimondani, és egyik felet sem sértheti, mivel egyik márkanévre sem utal jobban, mint a többire. Stellantis – ezt a szót választották, ami a latin stello, azaz csillag szótőből fakad, és nagyjából azt jelenti, hogy csillagok közt fénylő.

„A név latin eredete az alapító cégek gazdag történetére utal, és a csillagászati utalás az optimizmus, az energia és a megújulás szelemét idézi fel, amely ezt a cégegyesítést is előre hajtja.” - szól a hivatalos indoklás, bár lehet, hogy egyszerűbb lett volna annyit írni, hogy ez az, ami mindenkinek tetszett a döntést hozó bizottságban.

Az új elnevezés jelentősége igazából annyi, hogy ez is jelzi a Fiat-Chrysler és a PSA határozott szándékait. A járványveszéllyel járó anyagi nehézségek és az EU versenyjogi aggályai ellenére kitartanak az egyesülés terve mellett, amelyet 2021 első negyedévére le is szeretnének zárni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.