Csaknem harmaddal visszaesett a Skoda eladása idén

2020.07.19. 06:39

Csaknem egyharmaddal, 31,3 százalékkal visszaesett éves összehasonlításban a Skoda eladása az idei első hat hónapban - közölte a cég szombaton honlapján. A közlemény szerint az első fél évben 426 700 Skodát adtak el.

DSF7570

A jelentős csökkenés alapvetően a koronavírus-járvány számlájára írható. Erre utal, hogy júniusban a visszaesés már csak 16 százalékos volt - 94 600 eladott autóval -, míg májusban még több mint 45 százalék.

A Volkswagen-konszernhez tartozó Skoda Auto, amely a legnagyobb csehországi autógyár, tavasszal a járvány miatt mintegy hat hétig szüneteltette termelését. A 39 ezer embert foglalkoztató vállalat tavaly 1,24 millió autót adott el világszerte. Csehországban magasan a Skoda a legkeresettebb márka, autópiaci részesedése megközelíti a 40 százalékot.

A Skoda Auto a múlt héten közölte, hogy nem egészen öt év után távozik a vállalat éléről Berhard Maier, az igazgatótanács elnöke. Maier váratlan távozásának okát nem közölték. Német és cseh sajtóvélemények szerint Maier távozásának hátterében a Volkswagen konszern vezetésében folyó vitákat kell keresni. A németeket állítólag zavarja a Skoda egyre erősödő piaci sikere, az, hogy a cseh leányvállalat legújabb modelljei a vártnál nagyobb konkurenciát jelentenek a konszern néhány további tagja termékeinek.