Elhalasztották a Lotus Evija gyártását

2020.08.24. 14:39

A Lotus vezérigazgatója, Phil Popham jelezte, hogy a kijárási korlátozások miatt elmaradtak bizonyos kulcsfontosságú tesztek, így viszont nem küldhetik gyártásba az Evija szériaváltozatát.

Konkrétan a forróságtűrési tesztek maradtak el, amelyek egy elektromos modellnél eléggé lényegesek. A tervek szerint ezeket Spanyolországban végezték volna, de a koronavírus-járvány miatti korlátozások ezt megakadályozták, ezért késik a gyártás is, minimum öt hónapot. Popham szerint még bizonytalan, hogy mikorra éri magát utol a fejlesztést végző gárda. Ugyanakkor állítólag más tekintetben jót tett a kényszerpihenő: sikerült némi finomhangolással 2000 lóerő feletti csúcsteljesítményt kihozni a hajtásrendszerből, amely korábban éppen csak, de elmaradt a kerek értéktől.

Az Evijából egyébként összesen 130 példányt terveznek gyártani, amiből Popham szerint eddig úgy hetvenre van is jelentkező. Az autó pontos ára egyelőre nem ismert, de 1,5 millió font körüli összegről beszélnek, ami persze nagyban függ attól, hogy milyen extrákkal készül az adott példány.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.