Szuperritka BMW M5 gazdát keres

2020.10.24. 13:51

Abba most nem mennék bele, hogy kinek mi volt (van, lesz) az utolsó igazi BMW, de ahhoz aligha fér kétség, hogy az E34 M5 igazi kultautó lett az évek során. A szép állapotúak ma már nagyon ritkának számítanak, a Touring, vagyis a kombi pedig alig-alig fellelhető. Ez annak tükrében nem is meglepő, hogy mindössze 891 darab készült ebből a karosszériaváltozatból. Most egy olyan példányt kínálnak eladásra, amely még ebben a viszonylatban is szuperritka.

A hirdetést az Enthusiast Auto Group tette közzé. Az utolsó évjáratos M5 Touring a Santorini Blue fantázianevet viselő kék színt kapta, míg belseje fehér nappabőr. Ha lehet hinni az állításuknak, ebből a konfigurációból mindössze kettő darab gördült le a gyártósorról. 3,8 literes S38B38 hathengerese gyárilag 340 lóerőt tudott, amikor kijött a gyárból, a kézi hatos váltóval igazi élményosztó.

Az autó eredetileg a német piacra készült, ám 2000-ben az Egyesült Államokba került. A jelenlegi tulajdonos, az Enthusiast Auto Group 2006-ban vásárolta meg, és egy alapos átvizsgálás után minden porcikáját rendbe tették. Ha pedig már úgyis betolták a műhelybe, kapott egy kis tuningot: hozzányúltak a motorhoz, lecserélték a differenciálművet és a kipufogórendszert, és optimalizálták a teljesítményt. Így nagyjából 370 lóerő és 430 newtonméter lett az eredmény.

A kocsi egyébként az Enthusiast Auto Group tulajdonosának szíve csücske, Eric Keller születésnapi ajándékként vette saját magának, ezért nem is akarja elkótyavetyélni. Egyrészt a 150 ezer dolláros, vagyis bő 46 millió forintos ár is komoly szűrő, de a vevőjelölteknek személyes elbeszélgetést is vállalniuk kell, hogy Keller megbizonyosodjon arról, jó helyre kerül a kedvence.

És hogy milyen autó is az E34 M5? Érdemes újra elolvasni róla Göbi tesztjét:

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.