Több új villanyautón dolgozik a Mini
A BMW-hez hasonlóan a Mini is megtartja a belsőégésű motorokat a kínálatában, de a legújabb bejelentésük szerint három további, teljesen elektromos modellen is dolgoznak.

Ezek közül egy lesz kis méretű városi személyautó, és kettő terepjáró-jellegű, magasabb típus. Ezek már a Mini és a Great Wall Motors közös üzemében készülnek majd, várhatóan a kínai partner által szállított műszaki alapokra.
A Rocketman néven emlegetett apró személyautó egyes feltételezések szerint a Great Wall Ora R1 nevű modelljére épül majd, bár azzal ellentétben háromajtós lesz, és persze a Mini stílusát hordozó burkolatot kap. Ezzel a típussal a Mini a szintén Kínából érkező, és szintén elektromos Smart kisautónak készít ütőképes ellenfelet.
Ennél is kevesebbet árultak el a két új elektromos SUV-féleségről, bár állítólag a nagyobbik ezek közül csak elektromos kivitelben lesz elérhető, a kisebb viszont, amellyel az aktuális Countrymant válthatják ki, benzinmotorral is készülhet majd.
Határidőket egyelőre nem mondtak a Mininél a tervekhez, de a Rocketam például 2022 előtt nem várható, mivel ekkor indítják be a Mini és a Great Wall motors közös kínai gyárát.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk
Lassan, de biztosan olcsóbb az üzemanyag. Kérdés, hogy ez meddig marad így.
- Hírek
Már biztos a 25 százalékos vámtarifa, áprilistól felborul az autóipar
Trump a döntését olyan dolgokkal támasztotta alá, minthogy az Európai Uniót azért hozták létre, hogy kiszúrjanak az Egyesült Államokkal.
- Hírek
Türtőztessék magukat, emberek: új elektromos crossovert mutat be a Toyota!
A leleplezésre március 12-ig kell várni.
- Hírek
Az ország, ahol tavaly a Porsche 911 volt a legkelendőbb autó
A népszerűségi lista többi helyezettje se szokványos.
- Hírek
Pénztárcabarát pöttöm villanyautót villantott a Kia
Az EV2 egy apró elektromos crossover lesz.
- Hírek
Hátulról támad az új kínai haszonjármű márka
Kezdetben két modelljük lesz kapható.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az új Audi A6-ot, de már most is láthatod
A hivatalos bemutatóig még kell párat aludni, de már napok óta kint van egy videó az autó külsejéről.
- Technika
Háromezret gyártottak ebből az Ikarusból, mára két üzemképes maradt belőle
A restaurálás előtt álló példány a Közlekedési Múzeum nosztalgiaflottáját fogja gyarapítani.
- Hírek
Rendőrségi üldözést rögzített a lopott Jeep Trackhawk fedélzeti kamerája
A tolvajoknak fogalmuk sem volt róla, hogy miközben menekül a rendőrök elől, az autó kamerája mindent felvett.
- Hírek
Fontos videó: így közlekedj a Flórián tér környékén a lezárások ideje alatt
Március elsejétől jelentős korlátozásokra kell számítani a Flórián téri felüljáró felújítása miatt. Videóval segít a BKK.
- Hírek
Meggondolta magát a Mercedes, követik a BMW példáját
Nem az elvártak szerint fogynak az elektromos Mercedesek, taktikát vált a cég.
- Hírek
Veszteséges az Aston Martin, leépítésre kényszerülnek
Az új vezérigazgató a költségoptimalizálásra fókuszál.
- Égéstér
Új KRESZ jön! A régi oktatók maradnak?
140-es autópályák, családtagi oktatás, és persze az új KRESZ oktatási nehézségeiről beszélgetünk Pető Attila Kreszprofesszorral és dr. Szőcs Károllyal.
- Hírek
Hibázott a Tesla Kínában
Olyan emailt küldtek a tulajdonosoknak, amit nem kellett volna.
- Balló Marci beárazza
Mennyit érhet egy keveset futott, de itt-ott törött hibrid Toyota?
Gondolkodom az eladáson, de elbizonytalanodtam, mert sok hasonló autó sokkal többet futott, de ez meg volt törve párszor.
- Hírek
Kiesett az elitből a Tesla
Nagyot zuhant a tőzsdén a Tesla a márka népszerűségvesztése miatt.
- Hírek
Reszkethet a tömeg: Mustangokkal nyomulnak az amerikai rendőrök
Egy régi hagyományt élesztenek fel Észak-Karolina államban.
- Hírek
Történelme során először lett nyereséges, lemásolhatja a Tesla hódítását a Rivian
Az olcsóbb R2-től is sokat várnak.
- Hírek
Visszatérhet a Ford Mustang Boss
Évek óta pletykálják, de most már nyoma is van, hogy visszatérhet.
- Közélet
Mi lesz a német és magyar autógyárakkal Merz porondra lépése után?
Az Euro 7 környezetvédelmi szigorítás megfúrása várható az új német vezetéstől. Ennél sokkal többre nem lehet számítani egyelőre.
- Tesztek
A terepjáróság jobb marketing, mint a szexuális utalgatás?Teszt: Nissan X-Trail N-Trek – 2025.
Az X-Trail az N-Trek csomagtól éppen annyira lesz terepjáró, mint a szexuális utalgatásoktól kívánatosabb a férfiak számára.
- Hírek
Videó: nézni is rossz, ahogy egy vonat darabokra robbant egy Renault Lagunát
Bár a felvételen nagyon úgy tűnik, a sofőr állítólag nem volt vak.
