Újragyártják a világ legfélelmetesebb versenyautóját

2020.11.04. 12:57

Nagy sláger lett az utóbbi időkben a folytatás – angolul continuation – kiadású sport- és versenyautók építése. Úgy tűnik, ezekért a gépekért végtelen sok pénzt el lehet kérni, és mivel Nagy-Britanniában szinte mindenhez van tervrajz és gyártási leírás, a tökéletes másolat előállítása sem okoz gondot.

A lehetőséggel a Jaguar, az Aston Martin és több kisebb cég is élt már, most viszont egy szinte feledésbe merült márka, a BRM támad fel ebben a formában. Az 1970-es években készültek utoljára ilyen néven versenyautók, most viszont egy Hall and Hall nevű kis cég megteremtette a lehetőségét annak, hogy a BRM legelső, és egyben legérdekesebb autójából, a Type 15-ből elkészítsen három új példányt. Az eredetiek ugyanis ritka múzeumi darabok lettek időközben, amelyeket nagyon ritkán lehet látni, működés közben még ritkábban. Márpedig ez az autó akkor igazán érdekes, ha megy is.

Az autó történetéről itt írtunk bővebben is, a párizsi Rétromobile szalonon pedig élőben körbe is jártuk, de azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy ez a szerencsétlen sorsú gép kivételes műszaki csemege. 1,5 literes, V16-os motorja 12 ezret is foroghat percenként, kétlépcsős kompresszora révén pedig akár a 600 lóerőt is elérheti a teljesítménye. Ehhez járul még, hogy a karosszéria felépítése már 1946-ban, a tervezés megkezdésekor sem számított igazán korszerűnek: az erős motor vacak futóművel és gyenge vázzal, kellő mennyiségű fejlesztés híján inkább volt félelmetes, mint eredményes.

A három új példány egyébként azokat az alvázszámokat kapja meg, amelyeket a BRM erre a célra lefoglalt, de végül nem használt fel. A három autó közül az elsőt az egykori BRM tulajdonos, Sir Alfred Oven fia, John Oven kapja, a másik két autónak viszont még keresik a tulajdonosát. Úgy tűnik, a két új Type 15-ös megszerzéséhez nem elég végtelen mennyiségű pénz: az Oven család biztosítani szeretné, hogy ne csupán befektetésként vásárolják meg az autókat, hanem használják is azokat. „Önző módon mindig arról álmodtam, hogy újra hallom azt a hangot (a V16-os jellegzetes motorzaját), és most szeretném ezt az élményt másokkal is megosztani.” - nyilatkozta John Oven.