P101: stílusosan búcsúzik a Morgan háromkerekűje

2020.11.20. 11:06

A Morgan háromkerekűje ősöreg koncepción alapul: az első ilyen járműveket 1911-ben kezdték gyártani, és a legfontosabb ismertetőjegyek az egy szem hátsó kereket hajtó V2-es motor, amely már ekkora helyén volt: a két első kerék között, az autó orrán.

Úgy néz ki azonban, hogy a háromkerekű pályafutása ebben a formában nem folytatódhat. A pontos okokat csak sejteni lehet, de a kívül elhelyezett léghűtéses V2-es nyilván balesetbiztonsági szempontból sem igazán kedvező, és a környezetnek is többet árt, mint ami manapság vállalható. Így a 2011-ben bemutatott aktuális háromkerekű gyártása a végéhez ért – a véget pedig stílusosan egy külön szériával ünnepli a Morgan. Folytatás lesz, de valószínű, hogy már más elveket követve, tisztább és csendesebb elektromos hajtással.

A P101 jelzésű autó teli kerekekkel készül, az orrán pedig kétliteres, 82 lóerős S&S blokkot hordoz, amely egy Mazda MX-5 váltóhoz csatlakozik. A keskeny kerekek a múlt század első felét idézik, ahogy a jármű legtöbb részlete. Gyorsan menni persze ezzel is lehet: kerek 6 másodperc alatt gyorsítható a gép százra, és ez egy ilyen alacsony lélekvesztőben, ahol a sebességérzet a többszöröse a megszokottnak, meglehetősen intenzív élményt ígér.

A P101-es ugyan csak két színben lesz kapható – feketében és ezüstben – viszont négyféle, jellemzően repülőgépes vagy versenyautós ihletésű matricakészlet közül is választhatnak a megrendelők.

A búcsúszéria összesen 33 példányból áll majd, és az ára nettó 45 ezer font lesz – azaz úgy 18 millió forint, plusz a helyi adók –, de így sem kétséges, hogy hamar elkapkodják majd.