Csődeljárás alá került a SsangYong

2020.12.26. 13:40

A SsangYong sorsa már eddig is meglehetősen hányatott volt:az összeroskadó Daewootól a kínai SAIC vette meg a márka 51%-át, ám a rossznyelvek szerint ők valódi befektetések helyett csak a technológiát lapátolták ki belőle. Komolyabb fejlesztések híján a 2008-as gazdasági világválsággal gyakorlatilag fegyvertelenül nézett szembe a márka, 2009-ben csődközelbe is jutott. Akkor a Mahindra-felvásárlás mentette meg őket, az indiai óriás 463 millió dollárért nyert 74,65%-os részesedést a cégben.

ssangyong-automobile-dealership-e926

Ám a jelek szerint ők sem tudtak mit kezdeni az olcsó terepjárókra és SUV-okra szakosodott SsangYonggal, a 230 milliárd wonos tőkeinjekciót a döntőbizottság elutasította (500 milliárd kellett volna a stabilizációhoz), miközben negyedévente 80 milliárd wonos veszteséget könyvelt el a cég. A Ssangyong ettől eltekintve is koloncként volt rángatva, a kínai kötődésű, de alapvetően amerikai HAAH Automotive vásárolta volna meg, de a Forbes cikke szerint ezt a indiai kormányzat megakadályozta.

1

Ebben a helyzetben találta meg őket a mostani, vírus okozta válság, amitől még a manapság népszerű terepjárókon alapuló modellpaletta sem mentette meg. Tizenöt, egymást követő veszteséges negyedév után a cég az öt hónap haladék ellenére sem tudta visszafizetni a Koreai Fejlesztési Banktól és más, külföldi, pénzintézetektől származó, több mint 150 milliárd wonos hitelét, ezért csődvédelmet kért.

A csődvédelem a gyakorlatban azt jelenti, hogy a cég önként vállalja a teljes átszervezést, ami belső információk szerint körülbelül 20%-os leépítésekkel jár majd, emellett a SsangYong összes pénzügyi eszközét is befagyasztják. A bejelentést követően a részvényeik is összeomlottak a koreai tőzsdén, 3720 wonról 2770 wonra esett az értékük, mielőtt leállították a velük való kereskedést.