Meghalt az ember, akinek először sikerült motorral és autóval is győzni a Dakaron

2021.01.10. 22:50

Január 10-én, 68 éves korában elhunyt Hubert Auriol francia motor- és autóversenyző, akit leginkább azért tart számon a sporttörténelem, mert ő volt az első ember, akinek sikerült megnyernie a Dakar-rali motoros és autós értékelését is. 

tb

Hubert Auriol az etióp Addisz-Abebában született 1952-ben, francia szülők gyerekeként. Tizenhét éves koráig itt élt, azaz erős kötődése volt Afrikához, ahol később sportsikereit elérte. 1973-ban kezdett versenyszerűen motorozni, enduro- és motokrossz-versenyeken szerepelt, 1979-ben pedig ott volt az indulók között a történelmi első Párizs-Dakar-ralin. A versenyt 1981-ben egy 800, 1983-ban egy 980 köbcentis BMW GS-sel nyerte meg a motorosok között, és 1987-ben nagyon közel volt a harmadik sikeréhez, azonban a verseny utolsó előtti napján mindkét lábát eltörte egy bukás során.

A balesettel végződött '87-es volt az utolsó próbálkozása két keréken, az 1988-as Dakaron Auriol már egy Kouros-Volkswagen buggy-val indult. Hamar beletanult az autós terepralizásba is, olyannyira, hogy a legendásan hosszú, Párizstól Fokvárosig tartó versenyen győzött egy Mitsubishi Pajeróval. Egy évre rá harmadik, a '94-es Dakaron pedig második lett. Az volt az utolsó rajtja, visszavonulását követően pedig hosszú éveken át volt a Dakar-rali versenyigazgatója, majd, miután a verseny Dél-Amerikába költözött, az Africa Eco Race szervezésében vállalt szerepet. 

Egy képen az autóval és motorral is Dakart nyerők szűk tábora. Balról jobbra: Stéphane Peterhansel, Hubert Auriol, Nani Roma
Egy képen az autóval és motorral is Dakart nyerők szűk tábora. Balról jobbra: Stéphane Peterhansel, Hubert Auriol, Nani Roma

Auriol nevéhez olyan rekord is kötődik, mint egy 88 órás földkerülő út. Ezt autóversenyző barátjával, Henri Pescarolóval együtt teljesítette egy légcsavaros Lockheed 18-cal 1987-ben. Emlékezete azonban leginkább arra a teljesítményre épül, hogy ő volt az első, aki motoron és autóval is győzni tudott a Dakaron. 2004-ben aztán a szintén francia Stéphane Peterhanselnek, 2014-ben pedig a spanyol Nani Romának is sikerült a duplázás.

A 68 éves Auriol hosszú és súlyos szív- és érrendszeri betegség következtében hunyt el.