Hivatalos: 770 kilométert mehet egy töltéssel a Mercedes EQS

2021.04.03. 18:05

Lassan, óvatosan csöpögteti az információkat a Mercedes-Benz a hamarosan érkező EQS villanyautóval kapcsolatban. Március elején például a körvonalát mutatták meg, persze úgy, hogy véletlenül se legyen kivehető minden részlet. Pár napja kaptunk képeket a belső térről, így a korábban már elhintett, hatalmas kijelzőt is teljes pompájában csodálhattuk meg.

Most egy néhány technikai részletet tartalmazó sajtóközleményt adtak ki, amelyből kiderült, hogy az EQS akár 770 kilométeres hatótávra is képes lehet. Többet megy tehát egy töltéssel, mint azt előzetesen sejthettük, hiszen eddig kerek 700-ról szóltak a hírek. Mindez természetesen a WLTP fogyasztásmérési ciklus szerint értendő. A szigorúbb, amerikai EPA ciklussal 540 kilométer a hivatalos adat.

Előbbi hozzávetőleg a nagy hatótávú Teslák környékén van, míg utóbbi elmarad azoktól. A Mercedes ugyanakkor hozzáteszi, hogy gyorstöltéssel mindössze tizenöt perc alatt további 300 kilométerre elegendő energiát tudunk felvenni. Miután az EQS kétféle akkucsomaggal lesz kapható, a fenti adatok minden bizonnyal a nagyobb, 107,8 kilowattórás változatra érvényesek. A kisebb amúgy 90 kWh-s.

Teljesítményszintből is lesz többféle. A gyengébbik EQS 450+ a közlemény szerint 245 kilowattot, vagyis 333 lóerőt tud, míg az erősebb EQS 580 4Matic 385 kilowattos, azaz 523 lóerős. Előbbinek 568, utóbbinak 855 newtonméteres a nyomatéka. Ígérnek továbbá egy még erősebb, teljesítményre kihegyezett kiadást. A végsebességet elektronikusan korlátozzák 210 km/h-ra.

Ahogy közeledünk a teljes leleplezéshez, egyre több infót osztanak meg a világgal a németek. A bemutató pontos ideje még nem ismert.