Néhány kisebb-nagyobb bukást leszámítva nem sok említésre valót produkált történelmi első versenyén az Extreme E széria, ahol ralikrossz-szerű futamokon engednek össze 530 lóerős, tisztán elektromos terepszörnyeket a világ legeldugottabb helyszínein. Szaúd-Arábiában, a Vörös-tengerhez közel kezdtek.
Akármennyire tolja magáról a zöld marketinget, az első verseny után sem lett egyértelmű, mitől nem az ellentmondások bajnoksága az Extreme E. Még arra az alapvető kérdésre sem jött egyenes válasz, hogy miért van külön bejáratú óriási tengerjáró hajója a sorozatnak. Honnan van az áram a világ legeldugottabb helyszínein? Hogy kerülhetett be egy olyan véres féldiktatúra ebbe a versenynaptárba is, mint Szaúd-Arábia? Utóbbi főleg amiatt sántít, mert a sorozat más helyszíneire tényleg illik az a sokat hangoztatott szempont, hogy olyan helyeken rendeznek versenyeket, amit veszélyeztet a felmelegedés, a szennyezés vagy az erdőirtás. Egy száraz kősivatag a világ legnagyobb kőolajtermelő országában viszont pont nem az a helyszín, ami gyorsan változik a felmelegedés hatására. Annyira messze nem gyorsan, mint a későbbi helyszínek közül Grönland vagy Amazónia.
Maga az alapötlet ugyanis az, hogy ezeken a világ háta mögötti helyeken szerveznek versenyeket úgy, hogy a lehető legkisebb lábnyomot hagyja maga után a mezőny. Az egyenként 1,6 tonnás, 4,4 méteres Spark Odyssey 21-esek persze minimum négy keréknyi nyomot hagynak, de se épített paddock, se lelátók, se szalagkorlátok nem épülnek a helyszíneken, néhány ideiglenes bója alkotja az infrastruktúrát, amit a futam végén visszagyűjtenek. Minden csapat a Sparktól veszi az autót, minden, ami technika, teljesen egységes.
Miután már az autósportot is elérte a metoo, az Extreme E is nyitott egy nagyot a női versenyzők felé, aminek az lett a vége, hogy miközben sikerült idecsábítani a világ legjobb autóversenyzői közül Sébastien Loeböt, Johan Kristofferssont, Carlos Sainzot, Jenson Buttont és Mattias Ekströmöt és még párakat, ezek a versenyzők mind kaptak egy-egy női versenyzőt maguk mellé, és a versenyeken párban, futamok alatt megejtett ülésváltással együtt versenyeznek. A női indulók sebessége messze nem azonos a férfiakéval, de miután az első hétvégén mindegyik páros azt a taktikát választotta, hogy az első kört a csapat férfi tagja, a másodikat a női teljesítse, így valójában a szaúdi versenyen még nem láthattunk nemileg vegyes meccseket.
Miután a szervezőket meglepte, hogy a mezőny a vártnál nagyobb port vert fel, ezen a történelmi első hétvégén még kevés volt a ralikrosszos párharcból: csak az elődöntőktől engedtek egyszerre pályára több autót, és akkor is csak legfeljebb hármat. Ezeken ugyan voltak kisebb test-test elleni meccsek, de a felvert por miatt általában az futott be elsőként, aki elsőként fordult el a rajtot követő egyenes szakasz végén. A döntőt a ralikrossz szakágból érkező Kristoffersson és párja, Molly Taylor nyerték a Hansen/Munnnings és a Loeb/Gutiérrez duók előtt. Várhatóan ez a három csapat lesz domináns a szezon hátra lévő részében is, bár Carlos Sainzék párosa még beleszólhat az élmeccsekbe.
Akit ennél mélyebben érdekel az Extreme E, itt a szabályokról és a lebonyolításról, itt pedig az idei mezőnyről olvashat magyarul.
