Igazságtalanul büntet az Amazon sofőrfigyelője?

2021.09.22. 14:30

Az Amazon által az idei évtől alkalmazott Netradyne rendszer elvileg azért van, hogy javítsa a csomagszállító sofőrök baleseti statisztikáját, és ezt meg is teszi, de a sofőrök szerint olyasmit is hibának tekint, amiről nem tehetnek.

A rendszer a teljes műszak alatt négy kamerával veszi a sofőrt és az autó környezetét, elemzi a helyzetet, és ha problémás közlekedési szituációt észlel, vagy mondjuk figyelmetlenségen kapja a sofőrt, figyelmeztet. Ezzel párhuzamosan pontozza a sofőrt, és ez a heti elszámolásban látszik is.

Az autóvezetők beszámolója szerint azonban olyan helyzeteket is hibaként értékel, amiről a sofőr nem tehet. Ha kinéz a külső tükörbe, azt nem egyszer figyelmetlenségnek véli – hiszen nem az utat nézi – ha pedig bevágnak az autó elé, azt túl kis követési távolság-tartásként értékeli.

Az érem másik oldala az, amit az Amazon szóvivője által idézett statisztikák mutatnak. A Netradyne ezek szerint 48%-kal csökkentette a balesetek számát, 77%-kal a stop-táblák és közlekedési lámpák figyelmen kívül hagyását és 60%-kal a biztonsági öv nélküli vezetést. Ezek a számok pedig azt jelzik, hogy az Amazon sofőrjei mindenféle ellenőrzés nélkül néha elég liberálisan értelmezték a szakmájukra vonatkozó szabályokat.

Az Amazon sofőrök egyébként nem feltétlenül a megfigyelés ténye ellen tiltakoznak, hanem amiatt, mert a rendszer hátrányosan befolyásolja a jövedelmüket. Egy kiszivárgott belső dokumentum szerint bónuszt csak az remélhet, aki száz kiszállítás alatt legfeljebb öt hibát vét, márpedig ha a tükörbe nézés is hiba, akkor ilyen statisztika biztosan nem jön össze senkinek.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.